Az ószövetségi olvasmány (1Sám 16,1b.6–7.10–13a) arról a történetről szól, amikor Sámuel próféta felkeni királlyá Dávidot. A próféta állandóan kapcsolatban van Istennel, és ahogy meglátja az első fiút, a rátermett Eliábot, emberi szempontokat figyelembe véve azt gondolja, ő az, akit Isten alkalmasnak tart arra, hogy király legyen. De a próféta rádöbben arra, hogy neki is Isten szemével kell látnia a világot, másként, mint ahogyan eddig tette: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7).

Amikor a papi hivatás választása előtt álltam, attól tartottam, hogy nem vagyok alkalmas a feladatra. A lelkivezetőm erre az evangéliumi jelenetre utalva azt mondta nekem:

A sár önmagában nem alkalmas a vak gyógyítására, de ha Jézus kezében van, akkor igen. Legyél te is ilyen sár, és alkalmas leszel!

Meg kell változtatnunk a látásmódunkat. Jézus kézrátétellel is meggyógyíthatta volna a vak embert, de ő nem csak a vakságot, hanem az egész embert akarta gyógyítani, kinyilatkoztatni Isten szeretetét, és azt, hogy akit meggyógyít, maga is küldött legyen.

Hogyan ment végbe Isten cselekedete ebben az emberben? Egy fejlődésen keresztül. A hit lépcsője Isten felismerése az életünkben. A meggyógyult először embernek, majd prófétának, végül Úrnak nevezte Jézust. Isten nagy tette, hogy ez az ember végigjárta a hit lépcsőjét, mert Jézusban felismerte a köztünk járó Istent.

Sokszor mi is emberi módon gondolkodunk, és azt kérdezzük, miért van rajtunk ez a büntetés, a járvány, miért nem szeret bennünket az Isten. Az emberi módon való gondolkodással nem látjuk meg azt a lehetőséget, amit ezáltal adni akar. A nehézség, probléma látása megakadályoz bennünket abban, hogy meglássuk az Ő nagy tetteit.

Mire is akar bennünket megtanítani ez a jelen helyzet? Arra, hogy vegyük komolyan a magunk és mások életét, hogy bennünk is végbemenjen a változás, átalakulás, tanuljunk meg a fény fiaiként élni, Isten szemével nézni, szeretettel látni, vessük le önzésünket, legyen időnk családtagjainkra, másokra, Istenre, és jelen esetben is a fiatalok gondoskodjank az otthon maradó idős emberekről.

Isten nagy tettei fognak megnyilvánulni rajtunk, ne vádoljuk Őt azzal, hogy elfordult tőlünk. Aki így tesz, az arra figyel, hogy mi az, ami nem a saját elképzelése szerint történt. Két lehetőségünk van: Hálát adunk azért, amink van, vagy állandóan kesergünk azért, ami nincs.

Csökkent a szabadságunk, a mozgásterünk, de ezáltal is Isten nagy tettei mehetnek végbe az életünkben, mert növekedhet a hitünk, istenkapcsolatunk, amelynek a körülményektől függetlennek kell lennie. Növekedhet az embertársaink iránti szeretetünk, szolgálatkészségünk is. Megláthatjuk azt is, hogy az emberi élet törékeny, véges, de bennünket Isten meghívott az örök életre, a teljes életre, amely a szeretet.

Seregély István érsek atya élete vége felé sokat szenvedett. Ő írta a következő gondolatot:

Láttam a folyót, amelyen mindenkinek át kell kelnie, a folyó neve szenvedés. Láttam a hajót, amely átvisz a folyón, és a hajó neve szeretet.”

A teljes cikk ITT olvasható.

A szentmisét, amelyen Törő András püspöki titkár koncelebrált, a Debrecen Televízió, a dehir.hu is közvetítette, felvételről megtekinthető az egyházmegye Facebook-oldalán.

Palánki Ferenc minden vasárnap – amíg nem áll vissza a járvány előtti, szokásos rend – 11.30-tól mutat be szentmisét a debreceni székesegyházban, amelybe a televízió közvetítésén és a felsorolt oldalakon keresztül a hívek is bekapcsolódhatnak.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Öröm-hír sajtóiroda, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír