A karácsony varázsa alól senki nem vonhatja ki magát. „Már hetekkel és hónapokkal előre is mintha a szeretet meleg árama futna keresztül az egész földön. A szeretet és az öröm ünnepe – az első téli hónapokban e felé a csillag felé tart mindenki.” Hívők és nem hívők azon törik a fejüket: „hogyan gyújthatnák meg itt vagy amott az öröm egy-egy sugarát”.

„A keresztény és főleg a katolikus keresztény számára azonban van itt valami más is. Őt elvezeti a csillag a jászolban fekvő gyermekhez, aki meghozza a földre a békét.”

A Gyermek varázsa és a csillag fénye csupán egy szívdobbanásnyi ideig tart. Ha hűségesen ott maradunk a jászol mellett, mint ahogy Mária ott állt a kereszt alatt, akkor hirtelen különös társaságban találjuk magunkat, hamarosan rádöbbenünk:

…a betlehemi csillag még ma is a sötét éj csillaga. Már a második napon leveti az Egyház a fehér ünnepi ruhákat, és a vér színébe öltözik.”

István, az első vértanú, Betlehem és Júda meggyilkolt csecsemői – „ilyen kíséret állja körül a jászolban fekvő gyermeket”.

„Sötétség borította a földet, s ő úgy jött, mint világosság, amely a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta fel őt… A jászolban fekvő gyermek előtt széjjelválnak a lelkek. Ő a királyok királya és az élet és halál ura. Kimondja, hogy »kövess engem«, kimondja számunkra is, és nekünk választanunk kell világosság és sötétség között.” Edith Stein így fogalmaz: „Tegyük kezünket az isteni Gyermek kezébe, mondjuk ki az »Igent«-t az ő »Kövess engem«-ére, akkor az övéi vagyunk, és szabad az út ahhoz, hogy isteni élete kiáradhasson ránk.”

Miért lett Isten emberré? „Ó csodálatos csere! Az emberiség Teremtője, testet öltve magára, megajándékoz istenségével. Ezért a csodálatos tettért jött a világra a Megváltó. Ember gyermekévé lett Isten, hogy az emberek Isten gyermekeivé lehessenek. Az ország urai a rómaiak maradtak, s a főpapok és írástudók továbbra is leigázták a népet. Láthatatlanul hordta magában a mennyországot mindenki, aki az Úrhoz tartozott. A földi terhétől nem szabadult meg, sőt még kapott is hozzá, de ebben a teherben lendítőerő volt, amely édessé tette az igát és könnyűvé a terhet.”

Szent Terézia Benedikta nővér a kármelita mesterek, különösen Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János iskolájában tanulta meg, hogy

a kegyelem magként fejlődik ki bennünk, amely átalakít és Isten életének részesévé tesz minket.

Az istengyermekség első jele az „eggyé válás Istennel”, létközösség Istennel. Krisztus azért jött a világba, hogy „misztikus test” legyen velünk: „Krisztus a fő, mi pedig a misztikus test tagjai vagyunk…, mi emberek Istenben egyek: egyetlen isteni élet vagyunk.”

Többé nem létezünk egymás mellett mint egyéni, autonóm lények, hanem mindannyian egyek vagyunk Krisztussal. Ez az istengyermekség második jele. „Ha Isten bennünk van, és ha ő szeretet, akkor nem lehet másként, mint hogy szeretjük testvéreinket. Ezért mértéke istenszeretetünknek az emberszeretet.”

Az istengyermekség harmadik jele a készség arra, hogy bármit elfogadjunk Isten kezéből: „Kell, hogy a »Legyen meg a Te akaratod!« a maga teljességében a keresztény élet zsinórmértéke legyen. Ennek kell rendeznie reggeltől estig a napot, az év lefolyását, az egész életet.”

A szent éjszaka fényében és melegében, amikor éppen csak elkezdtük magunkat a Gyermekre bízni, bizalommal szorítjuk meg a kezét, és világosan látjuk, mit kell tennünk, és mit nem szabad tennünk. De ez nem marad mindig így. Aki a szent éjszakán látja a Gyermek varázsát, nem tehet úgy, mintha nem látná, hogy Betlehemből a Golgotára vezet az út, a jászoltól a keresztig. „Aki Krisztushoz tartozik, annak Krisztus egész életét élnie kell.”

Karácsony éjszakája és a kereszt éjszakája egy és ugyanaz az éjszaka.

Minden ember számára eljön a szenvedés és a halál ideje. Amikor eljön ez az idő, megingathatatlan marad-e az Istenbe vetett bizalmunk? Hajlandóak leszünk-e bármit elfogadni az Ő kezéből? Vajon képesek leszünk-e még mindig azt mondani: „Legyen meg a Te akaratod!”, még a „legsötétebb éjszakában” is, „amikor nem világít már az isteni Fény és nem szól már az Úr”?

„A kereszténység misztériumai osztatlan egységet alkotnak. Ha az ember elmélyed az egyikben, eljut az összes többihez is. A betlehemi út is feltartóztathatatlanul visz a Golgotához, a jászoltól a kereszthez. Az istengyermekség kicsivé válást és ugyanakkor naggyá válást is jelent.

Az eucharisztikus élet azt jelenti, hogy kilépünk önmagunkból, egyéni életünk szűk korlátaiból, és belenövünk a krisztusi élet távlataiba.

Aki az Urat az ő házában keresi, az nem akarja, hogy mindig csak vele és az ő ügyével foglalkozzék. Érdeklődni kezd az Úr ügye után.”

A karácsonyt meghívásként ünnepeljük, engedjük, hogy átalakuljunk Az által, aki testünkbe bújt, aki egyesítette magát velünk és egyesített minket önmagával, hogy minden emberi életet isteni élettel ruházzon fel.

Szöveg: Szépszeretet Anyjáról nevezett Beáta nővér

Forrés és fotó: szerzetesek.hu

Magyar Kurír