Amikor eléd jövök Uram, tudom, hogy Teremtőm jelenlétében vagyok. Szeretetből teremtettél. Hajam szálait is számontartod. Ó, Uram, a legnagyszerűbb dolog jelenlétedben lenni!

Ki kell rekesztenem a zajt, fölé kell emelkednem a lármának, amely megakaszt, elválaszt, elkerít. Istenre kell figyelnem megint.

Segíts, Uram, hogy mindig tudatában legyek annak, hogy Tőled kaptam az életet. Köszönöm neked az élet ajándékát. Taníts meg lelassulni, elcsendesedni, és élvezni az örömöket, amiket számomra alkottál. Hogy vegyem észre a szépséget, ami körülvesz. A hegyek káprázatos ormait, a tavak nyugalmát, a virágszirmok törékeny szépségét. Állandóan tudatában akarok lenni annak, hogy ez a gyönyörűség mind Tőled származik.

Mk 5,1-20
Átértek a tó túlsó partjára, a gadaraiak vidékére. Amint kiszállt a bárkából, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállott ember jött szembe vele. A sírboltokban lakott, és még lánccal sem tudták fogva tartani. Már sokszor megbilincselték és láncra verték, de széttépte a láncokat, összetörte a bilincseket. Senkinek sem sikerült megfékeznie. Éjjel-nappal állandóan sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott, és kövekkel ütötte-verte magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott hozzá, a földre vetette magát előtte, és hangosan kiabált: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj! Mert ráparancsolt: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” Meg is kérdezte: „Mi a neved?” „Légiónak hívnak – válaszolta –, mert sokan vagyunk.” Egyúttal nagyon kérte, ne zavarja el őket erről a vidékről. Ott legelészett a hegyoldalon egy nagy sertéskonda. „Küldj a sertésekbe – kérték –, hadd szálljuk meg azokat.” Megengedte nekik. Erre a tisztátalan lelkek kimentek (az emberből), és megszállták a sertéseket. Erre a mintegy kétezer sertésből álló konda a meredekről a tóba rohant, s vízbe fulladt. A kanászok elfutottak, s elvitték a hírt a városba és a tanyákra. Az emberek jöttek, hogy megnézzék, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy akit azelőtt egy légió tartott megszállva, most ott ül felöltözve, eszének birtokában. Erre megijedtek. A szemtanúk elbeszélték nekik, mi történt a megszállottal és a sertésekkel. Arra kérték, hagyja el határukat. Amikor beszállt a bárkába, az imént még megszállott kérte, hogy vele mehessen. Nem engedte meg neki. „Menj haza a tieidhez – mondta neki –, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, hogyan könyörült meg rajtad.” Az el is ment, és Dekapoliszban mindenütt híresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus. Mindenki csodálkozott.

• Talán úgy gondolkozunk, hogy Jézus követése azt jelenti, hogy sok időt töltünk vele kettesben vagy vallásos tevékenységekben, aktív vallásos életet élünk. Legtöbbünk számára hivatásunk és Jézus-követésünk helye ott van, ahol éppen tartózkodunk.
• Ott kell megosztanunk tapasztalatainkat Jézussal való kapcsolatunkról és az ő szeretetéről. Menjünk haza, mondjuk el másoknak, mit jelent számunkra Jézus, és imádkozzunk, hogy mint az emberek a mai evangélium végén, ők is csodálkozzanak.

Beszélgess Jézussal a most olvasott szentírási szakaszról. Mi pendített meg egy húrt a lelkedben? Talán lassan tudatod felszínére emelkedik pár szó egy nemrég elhangzott beszélgetésből, vagy egy történetből, amit mostanában olvastál. Hogyan kapcsolódik az olvasott evangéliumi szakaszhoz az, ami eszedbe jutott? Megvilágítják egymást?

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam. Ámen