Szent Vince

ugyanannak az üldözésnek lett az áldozata 304-ben, mint a

tegnap ünnepelt kis Ágnes. Az utolsó üldözés ez, mellyel a pogány Róma megpróbálta

kiírtani a kereszténységet. És nem tudta. Nem tudta, mert hiába volt az üldözés, a sok korábbi

is, a keresztények vére magvetésnek bizonyult. A keresztények nem kipusztultak, hanem az

akkor ismert világban napkelettől napnyugatig elterjedt az Egyház.

Ezzel együtt az üldözés nem gyerekjáték..., nagyon kemény dolog, és kíséri az Egyházat,

végig a történelmén.

Az Úr Jézus Egyháza ismertetőjegyéül adta a szeretetet, amikor azt mondta: „arról

ismerje meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás

iránt.” Ezért az Egyház olyan közösség, melyben az emberek úgy tudják szeretni egymást,

ahogyan mások nem. Amikor üldözés támad, az üldözőnek az egyik nagy célja éppen az,

hogy szétzilálja ezt a közösséget, kiragadja belőle egyenként az embereket, azt gondolván,

hogy „egyenként azt csinálok velük, amit akarok”. Hiszen az ember gyönge. Csábítható is, és

megijeszthető, főleg ha egyedül van. A közösségből kiragadott ember, amikor azt éli át, hogy

magamra maradtam... – azzal is megkísérthető, hogy: „Hát látod?... hát volt értelme ennek az

egész ügynek? Pontosan az hagyott téged cserben, akiben te annyira bíztál. Egy elöljáród, egy

testvéred, egy fölöttesed!”

Az üldöző csak azt nem tudja, hogy a keresztény közösséget nem az emberi összetartás

hozza össze, és főként nem az tartja meg, hanem az egyetlen Krisztus iránti közös szeretet. Ez

a Krisztus pedig – ahogyan ígérte – a tisztaszívű emberekben ott él! Ezért tudnak olyan erős

közösséget alkotni. De ha egy keresztényt kiragadtak a közösségből – ahogyan Szent Pál

mondta –, azért még Krisztustól nem lehetett elragadni. Mert Ő, aki a közösség összetartó

elve és erőforrása volt, Ő a kiragadott egy szál embernek a szívében is ott van!

Emellett az Egyház valamit örökölt az Ószövetségből: az Ószövetség népe úgy élt, hogy

„a mi harcainkat az Isten harcolja”. Ő harcol értünk és helyettünk. Az Egyház ezt

megörökölte, ezért minden egyes Krisztus-hívőben, amikor üldözést szenved, Krisztus az,

akit üldöznek, Krisztus az, aki szembeszáll az üldözővel. Ő, aki azt mondta: „Én legyőztem a

világot”.

És az üldözöttek – főleg a vértanúk – onnan merítik az erőt, hogy ők nem a hóhérral

konfrontálódnak, meg nem a fizikai kínokkal küszködnek, hanem látják, hogy Krisztus itt és

most, bennem ezt a harcot is győzelemmel fejezi be. Föltéve, hogy én feltétlen hittel és

szeretettel ragaszkodom Hozzá.  

A ma ünnepelt szent, Vince ennek a példája. Mégpedig aránylag fiatalon lett példává,

hasonlóan a megkövezett Szent Istvánhoz, a diákonushoz, és a tűzzel megégetett diákonus

Lőrinchez.

A bírája úgy gondolta, hogy ezt a fiatalembert például állítja a többiek elé: előbb-utóbb

megtagadja majd a hitét, s a többiek látni fogják, mit ér ez az egész kereszténység... Az

öreget, a püspököt, akinek ez a diákonusa, egy kardcsapással elintézzük, azzal nincs értelme

foglalkozni. Ezt azonban! Hiszen fiatal, tehát meg lehet fogni azzal, hogy előtted az egész

élet, csak nem veszíted el!? – És mikor kiderült, hogy Vince nem csábítható, nem lehet

különféle ígéretekkel eltántorítani a hitétől, akkor – mint Lőrinc esetében is – a bíró azt

mondta: „Hát jó, ha a szép szó nem hat, akkor ízekre fogunk széttépni. Azután majd

meglátod, mit ér az egész hited?!” – És rettenetesen meggyötörték.

Vince pedig – a hagyomány őrzi róla – a legkegyetlenebb kínzások közepette is tanított:

„Énvelem csinálhattok, amit akartok, de azt a Krisztust, aki bennem most szenved, nem

tudjátok elérni. Ő a föltámadásával eleve legyőzött mindent és mindenkit.” – És ki tudott

tartani mindvégig.

Harcai azonban nemcsak a vértanúknak vannak – mindenkinek vannak!

Mindegyikünknek. Házasságban élőknek is, házasságon kívülieknek is. Fohászkodnunk kell

olykor a végső állhatatosságnak a kegyelméért, hogy a csábításoknak is, az ijesztegetéseknek

is ellen tudjunk állni! És főleg, mint mondani szoktuk, a sötét óráinkban, a kemény harcok

idején juttassa eszünkbe Szent Vince: „Ez az az óra, amikor szorongatásban vagy, de a

harcot, ha ragaszkodsz Őhozzá, az Úr Krisztus győzelemmel fejezi be tebenned is; akár a

hűségért, akár a becsületességért másokkal, akár a puszta hitedért önmagaddal kell

megharcolnod.”

Az Úr azt ígérte, „a győztesnek adok enni az Élet fájáról. Győzni harc nélkül – nem

lehet! Segítsen nekünk Szent Vince hinni, szeretni az Urat, engedni, hogy az Úr megharcolja

mivelünk és mibennünk a harcainkat, és részt adjon a győzelmében. Amen.

PPEK / Diós István

Liturgia

Vértanúságának dicsőségét magasztalja a szentmise Kezdőéneke: 
Ez a szent haláláig küzdött Istenének törvényéért, nem félt a gonoszok szavától, mert életének alapja szilárd kőszikla volt.

FELHÍVÁS A BŰNBÁNATRA
Testvéreim! Minden bűn a szeretet gyilkosa. Vizsgáljuk meg azért lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy megújulva a szeretetben készek legyünk inkább az életünket áldozni, mint bűnt elkövetni.

KYRIE-LITÁNIA
Jézus Krisztus, Aki a keresztedből részt adtál a Téged szeretőknek:
Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki haláloddal megváltoztattad testi halálunk értelmét:
Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki megnyitottad számunkra a mennyek Országát:
Uram, irgalmazz!

Választható olvasmányok

SZENTLECKE 2Kor 4, 7-15
Isten Jézus Krisztusban meghívott minket az istengyermeki élet méltóságára, és kegyelmi ajándékaival az Ő isteni természetéből részesít minket. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az eredeti bűn megsebezte a természetünket, és ezt a kegyelmi kincset törékeny cserépedényben hordozzuk!

EVANGÉLIUM Mt 10, 17-22
Urunk, Jézus Krisztus nem diadalt, tapsot, evilági elismerést ígért, hanem az Ő sorsának vállalását. A tanúságtevésért üldözés lesz a tanítványok osztályrésze; mégsem kell félniük: Ilyenkor a Szentlélek szól belőlük.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Imádkozzunk, Testvéreim, hogy a vértanúk erőssége, Urunk, Jézus Krisztus, acélozza meg akaratunkat, és egész életünk méltó hitvallás legyen.

1. Add, Urunk, hogy hűségesek maradjunk Egyházad által adott hitünkhöz.
2. Add, hogy egész életünkben Egyházad irányításával szolgáljunk Neked.
3. Add, hogy állhatatos hitvallásunk vonzó legyen az igazságot kereső testvéreinknek.
4. Add, hogy a szenvedések idején egyre növekedjék szeretetünk.
5. Add, Urunk, hogy a hitvalló vértanúk érdeme elvezessen minket is Országodba.

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy a vértanúk erőssége, és gyarló természetünket is meg tudod erősíteni az igazság megvallására. Kérünk, Szent Vince példájára és közbenjárására add, hogy állhatatos hitvallásunkért egykor magadénak vallj mindannyiunkat mennyei Atyánk előtt. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.

Mindenható, örökkévaló Isten, kérünk, leheld belénk jóságosan Szentlelkedet, hogy szívünkben égjen az az erős szeretet, amellyel Szent Vince vértanú győzött minden testi gyötrelmen!

Példája:
Az Egyházban és a világban keress társakat feladataidhoz!

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben:http://www.katolikus.hu/szentek/0122.html

              Boldog Batthyány László

Családapaként a boldogok között. Magyar népünknek szüksége van a hiteles példaképekre, olyan emberekre, akik jól tudták felhasználni képességeiket és lehetőségeiket. László herceg hallott Jézusról, mert volt, aki beszéljen róla. Akkor fognak sokan hallani Jézusról, ha merünk, tudunk beszélni róla.

Szemorvos, aki betegeinek nem csak a testét, hanem lelkét is igyekezett gondozni.
Családapa, aki gyermekeit hitre, tudásra, szép életre, jóra nevelt.

Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án, Magyarországon, Dunakilitiben született. Ősi magyar főnemesi család hatodik gyermeke volt. 1876-ban a család a félelmetes dunai árvíz elől menekülve Köpcsénybe költözött.

12 éves volt, amikor egészen fiatalon, 39 éves korában meghalt az édesanyja, akit nagyon szeretett. Ez mély nyomot hagyott a lelkében. Ettől kezdve gyakran mondta: orvos leszek, és ingyen gyógyítom majd a szegény betegeket. 1896-ban teljesült vágya, beiratkozhatott a bécsi orvostudományi egyetemre, ahol 1900-ban orvosi diplomát szerzett. Még egyetemi évei alatt, 1898. november 10-én házasságot kötött a mélyen vallásos Coreth Mária Terézia grófnővel. Nagyon boldog és harmonikus házasságukat Isten 13 gyermekkel áldotta meg.

1902-ben Köpcsényben 25 ágyas magánkórházat alapított, ahol kezdetben általános orvosként dolgozott. Később sebész, 1906-ban pedig szemészorvosi képesítést szerzett. Kiváló orvosi szaktudásának és kedves, közvetlen magatartásának a híre mindenfelé elterjedt. Olyan sok beteg keresett nála gyógyulást, hogy a Magyar Államvasutak külön, ún. „kórházvonatot” állított be számukra. Az első világháború idején igaz emberségről és nagy áldozatkészségről tett tanúságot. Ezt bizonyítja az is, hogy magánkórházát hadikórházzá alakította át. Amikor látta, hogy egyre több sebesült katona érkezik, kórházát emeletráépítéssel 120 ágyasra bővítette, hogy minden sebesültet be tudjon fogadni és gyógykezelésben részesíteni.

Gondja volt a faluból bevonult katonák családjaira is. A mai bölcsődékhez és óvodákhoz hasonló közös gyermekmegőrzőt létesített, hogy az egyedül maradt asszonyok férjeik helyett dolgozni tudjanak a mezőn és a ház körül abban a tudatban, hogy eközben kis gyermekeik élvezik a doktor úr feleségének a gondoskodását. 1915-ben meghalt nagybátyja, Batthyány-Strattmann Ödön. László örökölte a vagyonát és körmendi kastélyát. S egyúttal megkapta a hercegi címet és a Strattmann nevet. A trianoni békeszerződés után, mivel Köpcsény Ausztriához került, Batthyány-Strattmann László Magyarországra, Körmendre költözött. Itt az ajándékba kapott kastély egyik szárnyában ismét egy kórházat rendezett be, elsősorban szembetegek számára.

Ekkor már bel- és külföldön egyaránt az egyik legkiválóbb szemorvosnak tartották. Betegeit ingyen gyógyította. A kórházi kezelésért és ápolásért csupán azt kérte: imádkozzanak el érte egy Miatyánkot. Rászoruló betegeit nemegyszer komoly anyagi támogatásban is részesítette.

Testi egészségük mellett törődött betegei lelki egészségével is. A műtétek alkalmával betegeivel együtt imádkozott azért, hogy Isten áldása kísérje munkáját. Gyakran kijelentette: ő csak a műtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Ő csupán eszköz Isten kezében.

Betegei mellett a szegényekkel való együttérzése is sokféle módon megmutatkozott. Fennmaradt a köpcsényi és a körmendi szegények névsorát tartalmazó füzete. Rászorultságuk mértéke szerint pénzzel, ruhával, gabonával, fával rendszeresen támogatta őket. Ők is havonta megkapták járandóságukat, miként alkalmazottai a fizetésüket.

Batthyány-Strattmann László arisztokrata kortársai közül többen szép szónoklatokat mondtak a társadalmi igazságosságról, de vajmi keveset tettek ennek érdekében. Ő viszont igyekezett példát mutatni a szegényebb néposztályok sorsának javítására. Saját birtokából 200 ingyenes házhelyet osztott ki, biztosította a hozzájuk vezető közutakat is. Réteket, szántóföldeket adott ki jelképes díjért haszonbérbe. A bérleti díjat azonban a legtöbb esetben elengedte vagy a bérlőt arra kérte, hogy a díj egy részét juttassa el egy általa kijelölt szegény embernek.

Gyermekeit is a szegények szeretetére és a lelki szegénység szellemében nevelte. Visszaemlékezéseikben elmondták: nem is tudták, hogy gazdagok voltak. Megvolt mindenük, amire szükségük volt, de a fényűzést és a pazarlást nem ismerték.

Batthyány 1923-ban ünnepelte ezüstlakodalmát, házasságának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból a pápa a beteggyógyítás terén végzett kiváló munkájáért egy érdemrenddel és dicsérő oklevéllel tüntette ki őt. A kitüntetést Schioppa pápai nuncius adta át az ünnepeltnek, majd utána levelében azt írta a pápának: „A magyarok szentnek tartják Batthyány-Strattmann Lászlót, és én biztosíthatom szentségedet, hogy valóban az is.”

Még inkább így vélekedtek róla családjának tagjai. Ebből a szempontból talán a legjelentősebb Isten Szolgája Ödön nevű, 21 éves korában elhunyt fiának a naplója. Ebben olvashatjuk: „Az én apámban az összes tulajdonságok jól megvannak, amelyeket egy ideális, eszményi atyában elképzelhetünk. Ő igazságos és jó, tudós és alázatos, komoly és vidám, életrevaló és igazi szent. Sőt benne nem csak eszményi atyánkat, hanem legjobb, legáldozatosabb, legönzetlenebb barátunkat is tiszteljük.”

A feleségével való kapcsolata mindvégig ideális volt. Együttes erővel arra törekedtek, hogy gyermekeiket istenfélő, becsületes embernek neveljék. A gyermekek szüleikkel naponta szentmisén vettek részt. Édesapjukkal együtt felváltva ministráltak és szentáldozáshoz járultak. A szentmise után az édesapa rövid keresztény tanítást adott a gyermekeknek. S kaptak feladatot is valamilyen jócselekedet gyakorlására. Este közösen elimádkozták az olvasót, és beszámoltak napi jócselekedeteik elvégzéséről is.

Köztudott, hogy a Batthyány család címerének egyik motívuma a pelikán madár, amely a néphit szerint a vérével táplálja kicsinyeit. Ugyanígy Batthyány-Strattmann László sem kímélte magát, nem ismert fáradságot és minden áldozatra kész volt, ha embertársainak szüksége volt rá. Bizonyára ezt a szolgálatkészségét akarta kifejezni azzal, hogy címerének jelmondatát „Hűséggel és bátorsággal” így módosította: „Hűséggel és szeretettel”.

Isten akaratában megnyugodva fogadta a szenvedést is. 1929-ben a bécsi Löw szanatóriumba került. Innen írta Lili leányának: „Meddig hagy még szenvedni a jó Isten, nem tudom. Annyi örömet adott nekem az életben, hogy most, 60 évemmel a nehéz időket is hálásan el kell fogadnom”. Húgának pedig ezt mondta:„Tudod, hogy én nagyon boldog vagyok? Kegyetlenül szenvedek, de szeretem szenvedésemet, és jólesik, hogy Krisztussal viselhetem”. 14 hónapig tartó súlyos, de türelemmel viselt szenvedés után 1931. január 22-én, Bécsben halt meg.

Holttestét Körmendre szállították, ahol a kastély kápolnájában ravatalozták fel. Gyógyult betegei és szegényei három napon át végeláthatatlan sorokban vonultak el koporsója előtt, és hangosan zokogva megvallották: a herceg úr szent volt. Holttestét Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltban helyezték nyugalomra.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://batthyany.katolikus.hu/