Fábián (Fabianus) vértanú pápa volt. Õsi római családból származott. 236-ban választották pápává, egy viszonylag békés korszakban, Maximinusz császár halála után.  Origenész tőle kért feloldozást az írásaiban előforduló tévedésekért. Fábián pápa a keresztény vértanúk sírjai és a katakombák körüli szolgálatával tűnt ki – írja Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumban. Õ rendelkezett a keresztény temetőhelyek kialakításáról; oratóriumokat emeltetett föléjük, melyeket a diakónusok felügyeletére bízott. Megszervezte a szegénygondozást, hét diakónus közt osztva szét a területet. Elrendelte a vértanúakták összegyűjtését. Décius császár alatt, a keresztényüldözések idején, 250-ben szenvedett vértanúságot, az új terror első áldozatai közt volt, amint Szent Ciprián írja. „Az Úr 253. éve táján, főpapságának tizenharmadik évében Décius parancsára Fábiánt lefejezték, és így elnyerte a vértanúság koronáját” – írja Jacobus de Voragine. A Callixtus-katakombában temették el, ahol megmaradt sírköve is.

Jacobus de Voragine Legenda Aurea című művében a következőket írja: „Fábián annyi, mint az égi boldogság kovácsolója’ (fabricans), amit az örökbefogadás, a vétel és a kiharcolás hármas jogán szerzett meg magának. Fábián római polgár volt, és amikor a pápa halála után a nép pápaválasztásra gyűlt össze, Fábián is köztük volt, tudni akarván a dolog kimenetelét. Íme, fehér galamb ereszkedett Fábián fejére, mindenki csodálkozott, és őt választották meg. (...) Haymo szerint pedig megtiltotta Philippus császárnak, hogy részt vegyen a húsvéti vigílián és a szentségekben részesüljön, míg bűneit meg nem vallja, és nem áll a bűnbánók közé.”

*

Szent Sebestyén (latinul Sebastianus) születési helye ismeretlen. Keresztény szent és mártír, aki Diocletianus római császár keresztényüldözéseinek idején, 298-ban halt vértanúhalált. Nyugvóhelye a hét római főtemplom egyike. Sebestyén a római császári gárda tisztje volt, Diocletianus és Maximianus császár közvetlen környezetében szolgált. A legenda tehetséges szónoknak mondja, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Egy karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy római özvegy házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl. Később ismét a hóhérok kezére került; másodszor is halálra ítélték. Holttestét egy csatornába dobták. Egy Lucina nevű római asszony vette gondjába a testet és eltemette.

Sebestyén az egyik leghíresebb ókeresztény vértanú; a legnépszerűbb szentek közé tartozik. Mint segítő szenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Számos egyesület és kézműves-céh tisztelte védőszentjeként, ereklyéinek birtoklásáért több település vetélkedett. A művészet Sebestyén vértanúságát sokszor választotta témájául, és számtalan változatban dolgozta föl a mindenkori ízlésnek megfelelően. A szentek római naptára január 20-án emlékezik meg róla Fábián pápával együtt; személyes közük azonban nincs egymáshoz.

Szent Sebestyén a lövészek és nyíllal lövők védőszentje, az ő alakjához kapcsolódva e nap a vadászok ünnepe. A népi természet-megfigyelések szerint e napon indul meg a fákban a nedvkeringés, ezért az első „tavaszébresztő” napnak tartották.

Magyar Kurír