1967. február 18-án, szombaton este, a Pittsburgh (Pennsylvania, USA) melletti Bárka és Galamb lelkigyakorlatos ház kápolnájában az Oltáriszentség előtt Patti Gallagher francia szakos egyetemi hallgató életében először mondott ki valamit: “Istenem, feltétel nélkül tied akarok lenni. Mindent akarok, amit akarsz. Ha ez szenvedést jelent, hát legyen szenvedés. Én téged választalak.” Abban a pillanatban feje búbjától a lábujja hegyéig áramütés-szerű bizsergéssel járta át Isten szeretete. Megrendítette ennek a szeretetnek ingyenessége. “Szinte őrült ez a szeretet – fogalmazott később – , hiszen mi olyan hálátlanok vagyunk, és ő mégis bőven adja kegyelmét.” Fölszabadult öröm hatotta át, és hangosan imádkozni kezdett, hogy mások is tapasztalják meg ugyanazt, ami ő... Megtörtént, és ez lett a katolikus karizmatikus megújulás születésnapja.

A Szentséges nem azért közelít az emberhez, hogy emésztő tüzében megsemmisítse. Azért jön, mert szeret. “Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és kivezessem arról a földről egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre” (Kiv 3,7-8). Megsegít, mert szeret. Szeret bennünket méltatlanságunkban, ingyenes szeretettel. “Isten előbbszeretett minket” (1Jn 4,19). Szeret, mert szeretet a lénye. “Isten a szeretet” (1Jn 4,8). “Szeretet az Isten” (1Jn 4,16).

Szeret, mint barát (Jn 15,15), mint Atya (Mt 5,45), mint jegyes (Én 2,10). Személyes szeretettel szeret. Szeret téged magadat, úgy ahogy vagy. Ismer. Neveden szólít.

Így szól az Úr,
a te teremtőd, Jákob, és a te formálód, Izrael:

“Ne félj, mert megváltottalak!
Neveden szólítottalak, az enyém vagy.
Ha átkelsz a vizeken, én veled vagyok,
és ha a folyókon, azok nem borítanak el;
ha tűzben jársz, nem égsz meg,
és a láng nem perzsel meg téged.
Mert én vagyok az Úr, a te Istened,
Izrael Szentje, a te szabadítód...
Mert drága vagy szememben,
becses vagy, és én szeretlek téged.”

(Iz 43,1-4)

 

Nemeshegyi Péter beszélt egy japán egyetemi hallgatónőről, aki a Sophia egyetemre járt Tokyóban, de nem rokonszenvezett a keresztényekkel. Fiú-barátjával összeveszve, keserű érzésekkel ment haza egy este: semmi se sikerül, meg kellene halni... Leszállt a villamosról, és dombon álló házuk felé haladt, fölfelé az úton, föltekintve a csillagokra. Abban a pillanatban fölragyogott a csillagos ég, és minden csillagból egy személyre szóló üzenet jött: “Szabad élned, úgy, ahogy vagy, és én szeretlek téged, úgy, ahogy vagy.” Egész éjszaka zokogott boldogságában, mert megismerte a keresztények Istenét, aki feltétel nélküli Szeretet. Hívő lett, megkeresztelkedett. Ilyen élmények, mondja Nemeshegyi atya, nem ritkák a fiatal japánoknál.

Hol lángol az isteni jelenlét csipkebokra? Jézus Krisztusban (Jn 14,9: “Aki engem látott, látta az Atyát is”), akinek teste, fogható jelenléte az Egyház. “Nem lehet Isten Atyja annak, akinek az Egyház nem anyja” (Szent Ciprián, III. sz.). Péter szikláján áll ez az Egyház (Mt 16,18), nem kereshetünk helyette másikat. (Sokan ezt jóhiszeműen nem tudják, de “féllábbal” ők is a sziklán állnak.) Ahol az Egyház, ott a mennyei tűz. A karizmatikus megújulás: új lobogás a régi csipkebokron, nem pedig valami újabb csipkebokor. Most itt vagyunk a csipkebokor közelében. Döntéssel terhes napok ezek. Igent mondhatunk Istennek.

A végtelen Szeretet szólít. Nem elvontan, hanem itt és most. Mózes apósának, Jetrónak juhait legelteti. Te pedig itt vagy, ezen a konkrét helyen. A csipkebokor most itt lángol. Jézusban... az Egyházban... ezen a lelkigyakorlaton. Minden kényszer vagy emberi elvárás nélkül, már ma este kimondhatod Istennek: “Hiszem, hogy szeretsz, és a tied akarok lenni.” Nem tartjuk számon, ki mondta ki és ki nem. Szabad vagy. Csak akkor mondd ki, ha valóban Istent választod. De miért ne választanád Azt, aki jobban szeret téged, mint te önmagadat?

Talán azt gondolod: “Én már kimondtam, és ez érvényes most is.” Úgy is van! De akkor megújíthatod és elmélyítheted. A Szentírás ismeri a szövetség-megújítást. Pusztán azért, hogy ússzék az árral, ne mondja ki senki ezt a döntést. De mindenki kimondhatja közületek, ha komolyan gondolja. Nem nekünk kötelezi el magát vele, hanem egyedül Istennek.

Ne félj aláírni egy üres lapot, egy kötelezvényt in bianco, ha a Szeretet maga fogja kitölteni!