Aki az úszóknak Jakabos Zsuzsanna, az a paraúszók között minden bizonnyal Illés Fanni. Az alig 20 éves lány már a második olimpiájára készül, öt különböző versenyszámban izgulhatunk majd érte. A lány kézfejein összenőtt ujjakkal, láb nélküli combcsonkokkal született, ám mint mondja, mindössze biciklizni nem tud, de az meg kit érdekel?

Sport és egészség a WEBBetegen

Boldog vagyok! – zárja hosszúra nyúlt beszélgetésünket a kamaszkort éppen hogy csak elhagyó, ám annál nagyobb felnőttségről tanúbizonyságot tevő Illés Fanni. Hogy miért kezdem mégis ezzel? Mert a Reziben élő úszónőről még telefonon keresztül is sugárzik ez a sejtelmes boldogság, amit sok egészséges ember aligha tudna elképzelni, ha hozzátesszük, hogy Fanni hiányos végtagokkal született. Kézfejein az ujjak összenőttek, láb helyett is csak combcsonkokat szánt neki az élet.

Az viszont, hogy az úszásról, mint élete értelméről mosolyogva beszél, még az éteren át, több száz kilométer távolságból is kihallatszik. Rokisága – ahogy ő nevezi – számára inkább játék, mintsem az életet megnehezítő súlyos teher.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Fanni az élet által elé állított nehézségek ellenére a második paralimpiájára készül, 2008-ban, Pekingben a paralimpiai csapat legfiatalabb tagjaként vágott neki Ázsiának alig 16 évesen. Az, hogy kijutott, vagyis inkább már az is, hogy egyáltalán úszik, önmagában is csoda.

Kapcsolódó cikkeink

Több élsportoló is érintett a szívritmuszavarban Sors Tamás: ismét több számban úszok Londonban Nyolc kiló mínusszal indul Londonba a sportlövő Illés Fanni: én láb nélkül vagyok különleges! Nem egymás ellen, egymásért küzdenek a Biacsi ikrek Autóbalesettől a paralimpiáig Orvosi műhiba miatt lehet ma paralimpikon Csonka András asztaliteniszező paralimpikon A speciális igények speciális ellátást igényelnek

Gyerekkoromban egyáltalán nem voltam jóban a vízzel. 5-6 éves lehettem, amikor a szüleim megpróbáltak megtanítani úszni, de majdnem belefulladtam a Balatonba. Utána csak nehezen lehetett bevinni akár csak pancsolni is – kezdte Fanni, akinek vízhez való kapcsolatában a 2004-es év hozott fordulatot.

– Egy vizsgálaton kiderült, hogy gerincferdülésem van. Az orvos az úszást javasolta, Hévízre kezdtünk járni a húgommal, s a kezdeti nehézségek ellenére olyan gyorsan megtanultam úszni, hogy magam is meglepődtem. Édesapámmal mindig versenyeztünk, s amikor először lehagytam egy karral és lábakkal úszó középkorú férfit még nekem is furcsa volt – mesélte. Innentől viszont nem volt megállás: a vereségtől megszégyenült, ugyanakkor büszke édesapa keresgélni kezdett a neten, méghozzá paraúszók versenyeredményeit. Így kiderült: Fanni alig marad le azoktól az időeredményektől. – Edzőt kerestünk, méghozzá olyat, aki hasonló gyerekeket edz. Málnai István, vagyis ahogy mi hívjuk, Pike vett a szárnyai alá. Ott találkoztam először velem hasonlóakkal. Előtte ugyanis mindig épekkel jártam oviba, iskolába is – folyatta az úszó.

Fanni 2005 szeptemberében nyerte az első versenyét, 100 méter mellen, innen egyenes út vezetett a válogatottig, majd a 2008-as pekingi paralimpiai játékokig, ahol szintén 100 méter mellen a 8. helyezést érte el. A lány azonban mégsem erre az eredményre a legbüszkébb. – Tavaly az Európa Bajnokságon hat számban indultam, 100 méter mellen pedig a dobogó harmadik fokára állhattam.

Időközben pedig leérettségizett, sőt az egyetemre is felvették magyar szakra. Egy évet halasztott a felkészülés miatt, s mivel a paralimpia után egy ciszta és porcleválás miatt egy komoly vállműtét vár rá, még vagy fél évig nem is látogatja majd az órákat. Ha egyáltalán… mert most a pszichológia éppen sokkal jobban érdekli, mint a magyar. Tennivaló azonban addig is akad bőven. Ha ugyanis Fanni nem a medencében rója a köröket, barátaival jár bulizni, zenét hallgat vagy filmet néz, de legszívesebben beszélget. Szépségét még a legszebbnek kikiáltott Jakabos Zsuzsa is megirigyelhetné, de életigenlését mindenképp.

– Élvezem az életet! Nem hiányoznak a lábaim, én így vagyok különleges. Már csak azt várom, hogy kint lehessek Londonban. Izgulni nem szoktam, egyedül akkor remeg a gyomrom, amikor a verseny előtt a behívó szobában egyáltalán eljut a tudatomig, hogy „Úr isten! Itt vagyok!”. De ahogy a medencébe ugrom, már csak a győzelemre koncentrálok.

És hogy kell-e mindehhez a boldogsághoz egy társ? Erre Fanni csak annyit mond: kiskorában sosem gondolta volna, hogy bárki is lesz az életében, mára azonban ez megváltozott.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)