hitvilág  2012.03.19. | 08:23 A bálványimádás a hívő ember állandó kísértése

Benedek pápa a Szent Péter téren tartott szerda délelőtti általános kihallgatás során folytatta az Ószövetség nagy imádkozó alakjairól szóló elmélkedését. Ezúttal Illés próféta tevékenységét elemezte, akinek a neve (az Úr az én Istenem) egyúttal a szolgálatát is jelzi, hiszen az Urat kell ismét Istenként elismertetnie a bálványimádásba süllyedt népével.

A Szentírás részletesen beszél róla, Sirák fia könyvében olvassuk: „Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya” (Sir 48,1). Ezzel a tűzzel vezette vissza Izrael népét az Istenhez: a próféta könyörög az őt megvendégelő özvegy fiának életéért, és Istenhez fohászkodik fáradtságában és szorongásában, amikor Jezabel királynő elől menekül. A Kármel hegyen láthatjuk, amint az egész nép előtt az Úrhoz könyörög.

A pápa katekézisében a továbbiakban ezt a Kármel hegyi jelenetet elemezte. A történelmi háttér Ácháb király kora, amikor Izraelben nyílt szinkretizmus alakult ki. A nép az Úr mellett Baál istenségeket is imádott, hogy a földnek és állatainak termékenységet biztosítson. Ezzel a bálványimádás bűnébe esett, mely egyébként a hívő ember állandó kísértése – mondta a pápa. Illés próféta azt a küldetést kapja, hogy hívja egybe a népet a Kármel hegyen és állítsa döntő választás elé: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha ellenben Baál az, akkor őt kövessétek!” (1Kir 18,21).

Illés azonban nem hagyja magára a népét ezzel a felhívással, hanem egy jel révén segíti őket, amely felfedi az igazságot. Megmutatja ez a két teljesen eltérő ima jellegzetességeit. Baál prófétái ugyanis imádság közben kiabálnak, felizgatják magukat, ugrándozva táncolnak, egzaltált állapotba kerülnek, karddal és lándzsával megvágják a testüket, egész vérfürdőt rendeznek. Önmagukhoz folyamodnak, hogy isteneiket belátásra bírják, saját képességeiket használják, hogy ezzel választ provokáljanak ki. Ezzel leleplezik önmagukat – mutatott rá a pápa katekézisében a bálványimádás fonákságára. Valójában ez egy csalás, mert az ember kényszerítve érzi magát egészen szélsőséges tettekre: amikor ugyanis megsebzik saját testüket, véráztatta testükkel – mely így a halál szimbóluma – akarják felmutatni az élet jelét.

Illés próféta imádsága egészen más. Kéri, hogy a nép közeledjék hozzá, mert szeretné őket is bevonni az imádságba, hogy aztán ismét rátaláljanak arra, akit korábban elhagytak. Majd Illés oltárt állít fel, ehhez tizenkét követ használ, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Ez az oltár Isten jelenlétének a jele lesz, a kövek pedig a népet képviselik.

Ahhoz azonban, hogy Izrael népe valóban felismerje az igaz Istent, a jelképnek valósággá kell válnia. Ezért a próféta azt kéri az Istentől, hogy nyilvánuljon meg. Imádságában Illés az atyák Istenének nevezi az Urat, de érdekes módon az „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene” megszokott formát megváltoztatja: Jákob helyett Izraelt mond és ezzel a látszólag jelentéktelen mozzanattal utalást tesz Jákob ősatyának a Jabbók partján az Istennel vívott harcára. Illés ugyanis az északi ország népéért könyörög, amelynek a neve éppen Izrael, szemben a déli Júdával. E névvel valójában saját elfelejtett eredetére emlékezteti a népet: „Ábrahám, Izsák és Izrael Istene, tudja meg hát ma mindenki, hogy Te vagy az egyetlen Isten és rajtad kívül nincs más Isten Izraelben”.

A pápa katekézisében a Királyok első könyvének elemzésével világította meg Illés próféta közbenjáró szerepét. Imádkozik a nép szívéért, könyörögve kéri az Urat, hogy térítse meg a szívüket (1Kir 18,37). „Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét." Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!" A tűz, miként a Sínai-hegyen lángoló csipkebokor, itt is Isten szeretetét mutatja, nemcsak elemészti az áldozatot, hanem még az oltár árkaiban is felszárítja a vizet. Izraelnek nem lehet továbbá kétsége: Isten irgalma a nép gyengesége, kétségei és hitbéli hiányosságai elé sietett.

De mit is jelent ez az Illés próféta által bemutatott imádság számunkra ma? – tette fel a kérdést a pápa a szerdai általános kihallgatáson tartott katekézise végén. Mindenekelőtt az első parancsolat – „Csak Istent imádd!” – elsődlegességét hangsúlyozza. Ha pedig eltűnik előle az Isten, az ember a bálványimádás rabszolgaságába süllyed, miként ezt korunk totalitárius rendszerei mutatják. De ugyanerről szól a nihilizmus is, mely az embert bálványoktól teszi függővé. Az imádság további szerepe a megtérés: Isten tüze alakítja át a szívünket, képessé tesz arra, hogy meglássuk az Istent és ezáltal képesek leszünk elvárásai szerint élni. Az imádság Illés prófétára jellemző tüzes képe előre jelzi a krisztusi tüzet, a teljes odaadást, mely a keresztáldozatban valósult meg. Isten igazi imádása azt jelenti, hogy önmagunkat Istennek és embertársainknak adjuk, vagyis az igazi imádás szeretet. Ha így élünk, a Szentlélek megtisztító tüze által, akkor leszünk valójában „igazi imádók Lélekben és igazságban” – zárta beszédét a pápa.

A szerdai általános kihallgatáson részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is, aki a katekézist követően a püspökök fogadásakor személyesen köszönte meg Benedek pápának azt a bizalmat, mellyel a pécsi egyházmegye vezetését rábízta.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír