„Ezt a hitet, amelyet az Egyháztól kapunk
gondosan őrizzük,
mint egy nagy értékű kincset, drága edényben,
hiszen Isten Lelkének erejében szüntelenül megújul, megfiatalítva a tartó edényt is”.

Iréneusz neve görög eredetű; jelentése: a békesség embere. Szmirnában született, feltehetően 115 és 150 között. A kis-ázsiái keresztény közösségek egyikéből származott, amelyeket még az apostolok alakítottak, s ahol munkájuk emléke különös elevenséggel élt.

Tanítómestere Szent Polikárp püspök, aki valószínűleg János evangélistánál tanulhatott. Iréneusz rendkívül olvasott volt, jól ismerte a kortárs filozófiát és irodalmat, a Szentírást és az őskeresztény irodalmat.

Néhány szír kereszténnyel kivándorolt Kis-Ázsiából, és 177 körül a Római Birodalomban, Gallia Lugdunum városában (ma Lyon) telepedett le. Görögül és kelta nyelven is prédikált, így szerepe volt a gallok megtérítésében.A Marcus Aurelius alatt kitört keresztényüldözés során Iréniusz feladata az volt, hogy a bebörtönzött foglyokkal törődjön, akik rajta keresztül tudták tartani a kapcsolatot az egyházközösséggel. Lyon püspöke Eleutherius pápához küldte követségbe, hogy szelídebb eljárásra bírja a Szentatyát. Rómában ismerte meg az egyházat fenyegető gnosztikus felfogást.

Küldetése sikerrel járt, ám a követségből visszatérve megfogyatkozott egyházközösséget talált. S minthogy Lyon első püspöke, Photinusz vértanúhalált szenvedett, a közösség őt választotta püspökké. Mintegy tizennégy évvel később ismét békekövetként lépett fel a pápa és a kisázsiai egyházközségek között, Victor pápa ugyanis ki akarta zárni a kisázsiai püspököket az egyetemes egyházból. Szent Iréneusz írást intézett a pápához, a vitatkozó felek pedig, kibékültek egymással.

A hagyomány szerint 202-ben, Septimius Severus császár idején vértanúként halt meg egyházközösségével együtt: egy napon császári parancsra katonák zárták körül a várost, a keresztényeket elfogták és kivégezték. Iréneuszt oly súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. 202. vagy 203. február 28-án halt meg.

Három évszázaddal később Tours-i Szent Gergely is megemlékezik Iréneusz haláláról. Erre a hagyományra alapozva az Egyház vértanúként tiszteli és ünnepli Szent Iréneuszt.

A dogmatika atyjának is nevezik, minthogy felismerte, hogy a gnosztikusok tanításával szemben Krisztus igaz tanítása csak úgy védhető meg, illetve adható tovább, ha a tanítást egységes rendszerbe foglalják. Ő állította össze a Katolikus Egyházban használt szent iratok listáját, kánonját. Ennek alapjául azokat az írásokat használta föl, amelyeket mindegyik keresztény közösségben használtak. A helyi eltérések esetlegessége számára azt bizonyítja, hogy azok nem Jézustól származtak.

Fő műve az Adversus haereses (Az eretnekek ellen) című írás. Ebben a könyvben a gnosztikus eretnekek azon elméletét utasítja vissza, amely szerint e világ egy démoni teremtő alkotása – írja a korai keresztény egyháztanítóról Gabriele Amorth.

Felismerte, hogy komoly veszélyt jelent az Egyházra a gnoszticizmus, melynek legismertebb képviselői Markión és Valentinus voltak. Iraeneus velük vitatkozva fejti ki tanításait fenti művében. Az öt könyvből álló írásában kiemeli: a láthatatlan Isten annyira szereti az emberiséget, hogy emberré lett. Iréneusz párhuzamot von Ádám, az első ember és Krisztus között. A teremtés eredményeképpen szerinte nem egy tökéletes világ jött létre, hanem egy olyan, amelyben az embernek megadatott a lehetőség, hogy állandóan tökéletesítse magát. A bűnbeesés nem véletleszerű dolog, és nem a Sátán diadala, hanem arra szolgált, hogy letörje Ádám büszkeségét és gőgjét, és a folyamatos önfejlesztésre késztesse. Az Ószövetség kegyetlenkedései ezért a kezdetleges emberi természet velejárói voltak. Jézus megszületése ebben a fejlődési folyamatban segíti az emberiséget. Jézus emberré lett, és Isten a saját örökké való életében akarja az emberiséget részesíteni úgy, hogy az ellentmondással teli emberi természetünket ne törje össze. Ez minden képzeletet felülmúló beteljesedés lesz az Istennel való közösségben.

Szent Iréneusz így ír: Valójában a Logos az igazi teremtő, vagyis a jóságos Isten Igéje. Az angyalok az Isten által teremtett kozmosz részei; ezért Sátán is, a többi angyalhoz hasonlóan, eredetileg egy jó, Istennel egyesült, örökre neki alávetett és alárendelt angyal volt, aki azonban „aposztata lett”, és ezért levettetett a mennyből. Sátán szabad akaratból lett szakadár és az univerzum csalója, aki megpróbálja értelmünket megtéveszteni, szívünket elsötétíteni, hogy ily módon arra bírjon rá bennünket, hogy az igaz Isten helyett őt imádjuk. Mindazonáltal fölöttünk gyakorolt uralma behatárolt, mert csak bitorlója annak a tekintélynek, ami jogosan és alapvetően Istennek jár ki. És kényszeríteni a bűnre sem tud bennünket.

Iréneusz megállapítja, hogy Sátán azért vesztette el az angyaloknak járó kegyelmet, mert féltékeny volt Istenre, és azt kívánta, hogy úgy imádják őt, mint Istent. Az emberre, Isten képmására is féltékeny volt; mondhatjuk, féltékenysége elsősorban ránk irányul. Ezért hatolt be a paradicsomba azzal a vággyal megrontott szívvel, hogy ősszüleinket a romlásba vezesse. A Sátán csak kísértő, bár valóban nagyon kitartó kísértő, mivel rendkívül féltékeny az ősszülők eredeti állapotára – foglalja össze Iréneusz tanítását Gabriel Amorth.

2007 márciusában XVI. Benedek a kereszténység egyetlenségéről, egyedülálló mivoltáról, egyetemességéről és isteni sugallatáról szólva, lyoni Szent Iréneusz tanításáról beszélt a pápai audiencián elhnagzott katekézisében: a püspökök a hit igazi tanítómesterei, akik be tudják bizonyítani, hogy a tant az apostoloktól, a megszakítás nélküli, folytonos hagyomány révén kapták. Csaknem kétezer évvel ezelőtt Szent Iréneusz ezekkel a határozott szavakkal cáfolta meg a gnosztikusok szektás felfogását, akik azt hirdették, hogy a kereszténység egyfajta „elit, értelmiségi” hit, amely csak kevesek számára teszi lehetővé, hogy megértsék az evangéliumi igazságokat, a tömegeknek pedig csak jelentéktelen tanokat hirdet – ismertette a Szentatya.

XVI. Benedek pápa „az eretnekségek elleni küzdelem bajnokának” nevezte Iréneuszt. Megállapította róla, hogy képes volt az apostoli hagyomány helyes felfogásának meghatározására. „Az apostoli hagyomány nyilvános, nem pedig magánügy vagy titok. Iréneusz számára kétségtelen volt, hogy az Egyház által továbbadott hit tartalma az, amelyet az apostoloktól és Jézustól, Isten Fiától kaptunk. Ez az egyetlen tanítás, ezen kívül nem létezik más. Ezért, aki meg akarja ismerni az igazi tant, elég, ha megismeri az apostoloktól származó hagyományt és a hitet, amelyet hirdettek. Hagyomány és hit a püspöki folytonosság révén jutott el hozzánk” – foglalta össze katekézisében Benedek pápa.

„Az Egyház, jóllehet szétszóródik az egész földön, a föld végső határáig, az apostoloktól és tanítványaiktól örökölt hitet, ezt a prédikációt és ezt a hitet gondosan őrzi, mintha csak egyetlen házban lakna. Azonos módon hisz benne, mintha egy szív, egy lélek lenne. Egybehangzóan hirdeti, tanítja, adja tovább, mintha egyetlen száj lenne. Legyenek bár különféle nyelvek a világon, a hagyomány tartalma mindenütt egy és ugyanaz. Nézzük akár Germánia egyházait, az ibérekét vagy a keltákét, akár a kelet, Egyiptom, Líbia egyházait vagy a világ közepén lévőt, egyiknek sincs más hite, vagy hagyománya” – tanította Iréneusz.

Ennek kapcsán Benedek pápa kiemelte: már a II. században láthatjuk az egyház egyetemességét, katolicizmusát és az igazság erejét, amely egyesít egymástól ennyire eltérő valóságokat, abban a közös igazságban, amelyet Krisztus nyilatkoztatott ki nekünk.

Az apostoli hagyomány harmadik alapvető jellemzője, hogy a Szentlélek sugallta. A hit átadásának hitelességét Isten Lelke biztosítja. Ez az Egyház élete, az, ami az Egyházat mindig frissé, fiatallá, sokrétű karizmákban termékennyé teszi – emelte ki katekézisében XVI. Benedek.

Magyar Kurír