Az Úr vezeti népét, vigasztalja, de ha kell, helyre teszi és megbünteti: mindezt apai gyengédséggel, mint a pásztor, aki „karjaiba veszi bárányait, ölében hordozza őket, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti” – idézte a napi olvasmányt Ferenc pápa (vö. Iz 40,1–11). – Izajás próféta így ír: „Vigasztaljátok meg népemet, vigasztaljátok meg” – ezt mondja Istenetek. „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és kiáltsátok oda neki: véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert gonoszsága, hiszen az Úr keze kétszeresen sújtotta minden bűnéért.”

Az Úr mindig megvigasztal, ha hagyjuk magunkat megvigasztalni – hangsúlyozta a Szentatya. – Isten kiigazít minket vigasztalásával, úgy, ahogy a mai olvasmányban hallottuk: mint a jó pásztor, aki karjaiba veszi bárányait, összetereli a nyájat, bárányait ölében hordozza, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti.

Fontoljuk meg szívünkben ezeket a gondolatokat! – buzdított a pápa. – Ez a rész a gyengédségről szól. Hogyan vigasztal az Úr? Gyengéden. Hogyan igazít ki minket? Gyengéden. Hogyan büntet? Gyengéden. El tudjuk képzelni, hogy az Úr az ölében hordoz minket, miután vétkeztünk? Az Úr vezeti népét. Az Úr kiigazít, vagyis inkább büntet, és mindezt gyöngéden teszi. Isten gyöngédsége, Isten simogatása – nem nevelői vagy diplomatikus magatartás ez. Istennek örömet okoz, amikor egy bűnös hozzá tér; az öröm pedig gyengéddé tesz – emelte ki a Szentatya. – A tékozló fiúról szóló példabeszédben az apa messziről meglátja a fiát, mert várja őt. Fölmegy az erkélyre, hogy lássa, ha visszatér. Ilyen az apai szív. Amikor megérkezik és bűnbánóan beszélni kezd, apja beléfojtja a szót és ünnepséget rendez tiszteletére. Az Úr gyöngéd közelsége ez. Az evangéliumban visszatér a pásztor, akinek száz juhából egy elveszett. Lukács így írja: „Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja?” (vö. Lk 15,4). Ez az Úr öröme, látva, hogy hagyjuk, hogy megbocsásson nekünk, odamegyünk hozzá, bocsánatát kérve. Örömét gyengédséggel fejezi ki, gyengéden vigasztal.

Sokszor panaszkodunk nehézségeink miatt. Az ördög azt akarja, hogy búskomorságba essünk, kiábránduljunk, megkeseredjünk bűneink miatt – folytatta Ferenc pápa, majd felidézte, ismert egy szerzetest, akit „Panasznak” hívtak, mert egyre csak panaszkodott, „Nobel-díja volt panaszkodásból”. – Mi is hányszor panaszkodunk, siránkozunk; hányszor hisszük azt, hogy bűneinket nem lehet megbocsátani. Ám az Úr ezt mondja: „Én megvigasztallak, veled vagyok”, s gyengéden megérint minket – hangsúlyozta a Szentatya. – A hatalmas Isten, aki az eget és a földet teremtette, a mi testvérünk, aki hagyta magát keresztre feszíteni és meghalt értünk, képes megsimogatni minket, és azt mondja: Ne sírj!

Mily gyengéden simogatta meg az Úr a naimi özvegyasszonyt, azt mondván neki: „Ne sírj!” Hinnünk kell az Úr vigasztalásának, mert utána jön a megbocsátás kegyelme. „Atyám, nekem oly sok bűnöm van, annyi hibát követtem el. – Hagyd magad megvigasztalni. – De ki vigasztal meg engem? – Az Úr. – ...menj! Légy bátor! Nyisd ki az ajtót!” Isten oly gyengéden közelít hozzád, mint egy apa, mint egy testvér. Mint a pásztor, aki legelteti nyáját és egybetereli; a bárányokat ölében hordozza, az anyajuhokat pedig nagy gonddal vezeti. Az Úr így vigasztal minket – tanította kedd reggeli homíliájában a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír