Csorba Gábor, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója és Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője mutatta be a bíborosnak – akit Depaula Flavio érseki titkár kísért – a két nagy egyházi segélyszervezet szerteágazó tevékenységét a menekültek szolgálatában.

A bíboros viszonylag nyugalmas órában, délben érkezett a pályaudvarra, ahol a jegypénztár előtt hosszú sorokban álltak a továbbutazók, mások családonként letették csomagjaikat egy-egy oszlop vagy kordon mellé, próbálták maguk körül tartani a szaladgáló kisgyerekeket. A nagyobbak inkább beletörődően várakoztak, fáradtság és szomorúság uralkodott a termekben.

A katolikus segélyszervezetek munkájának megismerését követően Czerny bíboros megnézte a peronokat, ahová a vonatok érkeztek – az éppen akkorra várt vonat késett –, majd körbejárt, és beszélgetett a menekülőkkel.

Hosszan elidőzött egy tizenegy fős családnál, négy felnőtt nő és hét gyermek várakozott fáradtan, négynapos utazás után a délután induló vonatra. Riminibe készültek, ahol már olasz állampolgárságot kapott rokonuk várta őket. Elmesélték, hogy Krivij Rihből indultak el a négy napja, ahol tegnap kezdtek el bombázni az orosz csapatok.

Tatjana, az egyik édesanya a két gyereken kívül, akik közül az egyik végig az anyuka nadrágszárába kapaszkodott, egy vak kiscicát is elhozott otthonról, a kapucnijában.

„Ahogyan a Szentatya vasárnap az Úrangyala imádság alkalmával is elmondta, két bíborost küld Ukrajnába, hogy kifejezze közelségét a néphez, aggodalmát a háború miatt.

Nemcsak szavakban akarta ezt kifejezni, hanem jelenléttel is, konkrét gesztussal. Ezért indultunk el, megtesszük, amit tudunk.

És ahogyan mondta, nemcsak az ő imádságát hozzuk el, hanem Isten egész népének imádságát” – mondta el kérdésünkre Czerny bíboros.

A magyarországi helyzetről, a menekülők helyzetéről szólva hangsúlyozta: „Mély benyomást tett rám, ahogyan reagálnak itt a szükséghelyzetre; sokan segítenek. A helyzet Ukrajnában folyamatosan változik, mindent megteszünk, hogy megértsük, átlássuk, mi zajlik.

Nagyon aggódunk az emberkereskedelem miatt, hiszen nagyon sok gyerek jön át a határon, sok anyuka gyerekekkel, férj nélkül.

Ezek az emberek veszélynek vannak kitéve, nem annyira itt a városban, inkább a határon.”

És hogy mit tehetnek, mit kell tenniük a keresztényeknek, a jóakaratú embereknek ebben a helyzetben? A bíboros segítségadásra és önvizsgálatra buzdított: „Nagyböjt van, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy az életünkkel, a gondolkodásunkkal, a tetteinkkel mit teszünk hozzá mi magunk ahhoz, hogy háborús légkör alakuljon ki.

Nemcsak nézői vagyunk ennek a világnak, hanem tevékeny részesei. Ez nehéz kérdés: hogyan élünk, hogyan bánunk egymással, hogy ez lehetséges?

A helyzetre úgy kell válaszolnunk, hogy megmozgatunk minden lehetséges eszközt, de egyben a szívünkkel is válaszolnunk kell: nyitott szívvel, tárt karokkal. És nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy számos helye van még a világnak, ahol nagyon sok a szenvedés, a konfliktus, nagy az erőszak, fogyatkozik a remény. A világunknak meg kell tanulnia reagálni, megoldást keresni sok helyzetre, nem csak erre.”

Az útja további részéről az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumának prefektusa annyit mondott, hogy másnap elindul az ukrán határra, nyitott szívvel, lélekkel szeretne ott lenni.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír