Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Hat nap múlva itt a karácsony. A fák, a díszek és a fények mindenütt emlékeztetnek, hogy idén is eljön az ünnep. A reklámgépezet azt sulykolja belénk, hogy újabb és újabb ajándékokkal lepjük meg egymást. De kérdezem: vajon az ilyen ünnep tetszik Istennek? Ő milyen karácsonyt, milyen ajándékokat, milyen meglepetéseket szeretne?

Nézzük meg a történelem első karácsonyát, hogy megismerjük Isten ízlését! A történelem első karácsonya tele volt meglepetésekkel. Máriával kezdődik, aki József jegyese volt: érkezik az angyal, és megváltoztatja az életét. Szűzből anya lesz. Folytatódik Józseffel, aki arra kap meghívást, hogy egy gyermek apja legyen anélkül, hogy nemzette volna őt. Egy olyan gyermeknek az apja, aki – és itt a fordulat! – a legkevésbé sem várt időpontban érkezik, vagyis amikor Mária és József még csak jegyesek, és a törvény értelmében nem élhettek még egy fedél alatt. A készülődő botrány elkerülésére a kor jó ízlése azt parancsolta Józsefnek, hogy taszítsa el magától Máriát, és védje meg saját nevének jó hírét, ezzel szemben ő, bár joga lett volna Mária eltaszítására, meglepetést tartogat: hogy ne okozzon kárt Máriának, azt gondolja, hogy majd titokban elbocsátja, feláldozva ezzel saját nevének becsületét. Csakhogy itt egy újabb meglepetés: álmában Isten összekuszálja a terveit, és azt kéri tőle, hogy vegye magához Máriát. Jézus megszületése után Józsefnek megvannak a maga elképzelései családos életéről, de egy újabb álomban utasítást kap, hogy keljen fel, és induljon Egyiptomba. Látjuk tehát, hogy Jézus születése, az első karácsony váratlan változásokat hozott az életben. És ha mi meg akarjuk élni a karácsonyt, akkor meg kell nyitnunk a szívünket, és késznek kell lennünk a meglepetésekre, vagyis a váratlan változásokra életünkben.

Karácsony éjszakáján pedig megérkezik a legnagyobb meglepetés: a Magasságos egy kisded. Az isteni Szó egy csecsemő (infante), melynek szó szerinti jelentése: „szólni nem tudó”. Tehát az isteni Szó „szólni nem tudóvá” válik. A Megváltó fogadására pedig nem az akkori kor és hely vezetői, nem is a nagykövetek érkeznek, hanem az egyszerű pásztorok, akiket éjszakai munkájukban meglepnek az angyalok, s azon nyomban futásnak erednek. Ki számított erre? A karácsony nem más, mint Isten váratlanságának ünneplése, jobban mondva egy váratlan Isten ünneplése, aki feje tetejére állítja logikáinkat és várakozásainkat.

Karácsonyozni tehát azt jelenti, hogy befogadjuk a földön a Menny meglepetéseit. Nem élhetünk „földhözragadtan”, amikor a Menny a világba hozta meglepetéseit! A karácsony új korszakot nyit, amelyben az életet nem tervezzük, hanem odaajándékozzuk; amelyben többé nem önmagunkért, a saját kedvünk szerint élünk, hanem Istenért és Istenben, mert Jézus születése óta Isten a „velünk lévő Isten”, aki együtt él és együtt jár velünk. A karácsony megélése azt jelenti: engedjük, hogy felrázzon bennünket a karácsony meglepő újdonsága. Jézus születése nem kandallómeleget kínál, hanem isteni borzongást, mely felrázza a történelmet. A karácsony az, amikor az alázat elégtételt vesz a pökhendiségen, az egyszerűség a gazdagságon, a csend a lármán, az imádság az „én időmön”, Isten ideje az én időmön.

Karácsonyozni azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, mint Jézus, aki értünk, rászorulókért jött, vagyis leszállunk a rászorulók felé. Karácsonyozni azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, mint Mária: tanulékonyan bízunk Istenben anélkül, hogy tudnánk, mit fog tenni. Karácsonyozni azt jelenti, hogy úgy cselekszünk, mint József: felkelünk, hogy megvalósítsuk, amit Isten akar, még ha az nem is a mi terveinket tükrözi. Szent József meglepő módon sosem beszél az evangéliumban: egyetlen szó sem hangzik el József ajkáról az evangéliumban; az Úr a csendben beszél hozzá, az álmában szólítja meg. Akkor vesszük komolyan a karácsonyt, ha jobban szeretjük Isten csendből szőtt szavát, mint a fogyasztói zsibongás hangzavarát. A karácsony akkor lesz számunkra is meglepetés, és nem valami megszokott dolog, ha el tudunk csöndesedni a betlehemi jászol előtt. Megállni csöndben a betlehemi jászol előtt: erre kapunk meghívást karácsonykor. Szánj rá egy kis időt, állj oda csöndben a betlehemi jászol elé, és megérzed, meglátod majd a meglepetést!

Sajnos azonban eltéveszthetjük az ünnepet, ha a Menny újdonságai helyett a szokásos földi dolgokra figyelünk. Ha a karácsony csak egy szép hagyományos ünnep marad, amikor a középpontban mi vagyunk, és nem ő, akkor elveszített alkalom lesz. Kérlek benneteket, ne tegyük világiassá a karácsonyt! Ne tegyük félre az Ünnepeltet, mint annak idején, amikor „övéi közé jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11). Az adventi időszak első evangéliumától kezdve az Úr figyelmeztetett bennünket, és arra kért, nehogy elnehezedjék a szívünk „kicsapongásban” és „az élet gondjaiban” (Lk 21,34). Ezekben a napokban futkorászunk, talán többet, mint az év során bármikor. Így azonban épp az ellenkezőjét tesszük annak, amit Jézus szeretne. A napjainkat megtöltő ezeregy teendőt és a felgyorsult világot hibáztatjuk érte. Jézus viszont nem a világot hibáztatta, hanem minket kért, hogy ne engedjünk a sodrásnak, és imádkozva virrasszunk minden pillanatban (vö. Lk 21,36).

Akkor lesz tehát karácsonyunk, ha Józsefhez hasonlóan teret adunk a csöndnek, ha Máriához hasonlóan azt mondjuk Istennek, hogy „itt vagyok”; ha Jézushoz hasonlóan közel leszünk azokhoz, akik egyedül vannak; ha a pásztorokhoz hasonlóan kilépünk karámunkból, hogy Jézussal legyünk. Akkor lesz karácsonyunk, ha rálelünk a világosságra a szegényes betlehemi barlangban. De nem lesz karácsonyunk, ha a világ csillogó fényeit keressük, ha elhalmozzuk magunkat ajándékokkal, ebédekkel, vacsorákkal, de nem segítünk legalább egy szegényen, aki Istenhez hasonlít, mert karácsonykor Isten szegényként jött közénk.

Kedves testvéreim! Áldott karácsonyt, Jézus meglepetéseivel teli karácsonyt kívánok nektek! Kellemetlen meglepetéseknek is tűnhetnek, de Isten ízlése már csak ilyen! Ha elfogadjuk őket, saját magunknak okozunk ragyogó meglepetést. Mindnyájan ott hordjuk szívünkben a meglepődés képességét. Engedjük, hogy meglepjen bennünket Jézus ezen a karácsonyon!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír