Isten szereti az embereket, szereti a világot. Azt mondta egyszer az Úr Jézus: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte” (Jn 3,16). Ha beletekintünk a világ iránti szeretetbe, ennek lényeges eleme, vonása vagy mélysége az irgalmasság. Hiszen a bűneinkért adta szent fiát. Irgalmazott.
Azt lehetetlen, hogy az ember tökéletesebbé tegye Istent. Ahhoz, tehát nem kellett vétkeznünk, hogy Isten irgalmasan szeresse a világot. Hanem van a bűnt megelőző irgalom, erre nem is szoktunk gondolni, megesik a szíve azon, ami nincs, és rászól, hogy legyen. Már a teremtés is irgalomból született. Micsoda mélység!
Az a sok szépség, amit látunk a világban, a tavaszodó világ, vagy ahogy a hópelyhek hullanak, a virágok, csillagok…, ez az egész világ irgalomból született. Isten szíve nemcsak akkor esik meg, amikor látja az Ő tönkrement, bűnöktől lesoványodott, reszkető fiát, ahogyan az atyai ház felé megy, ahogyan az elhagyott Paradicsomot keresi, az elhagyott szülői házat, hanem öröktől fogva irgalmas. Ez az irgalmasság, ez az Isten mélysége a világ iránt.
A Szentháromságban egymás iránt nincs irgalom, ott tiszta szeretet van. Egy égő, de soha el nem égő csipkebokor. az Atya szereti a Fiút, a Fiú viszontszereti az Atyát, és ez a szeretet maga a Szentlélek.
De Isten öröktől fogva irgalmas a világ iránt. Az irgalom sajátos formája, ahol mi megismerjük ezt az irgalmasságot, az a bűnbeesett ember esete. Amikor hazafelé tart ez a tékozló fiú, és jól begyakorolja a mondókáját: „Atyám vétkeztem az ég ellen és teellened, nem vagyok méltó” (Lk 15,18-19).
Egy megszakított kapcsolat nem állhat vissza. Olyan nincs. Nincs rehabilitáció emberi viszonyokban. Egy megszakított barátságból nem lehet barátság. Egy széttört házasságból nem lehet ugyanolyan házasság már. De lehet valami több! Többek között ez az, amire a tékozló fiú példabeszéde tanít! Hiszen amikor az Atya átöleli ezt a fiút, akkor az már nem fia, mert azt szétrombolta. Valami több. A barátja! „Hozzátok elő egy új ruhát, gyűrűt!” (Lk 15,22)
Így lehet az irgalom tengeréből vagy a ködéből felbukni, és meglátni a ragyogó napfényben a másik arcát. Egy széttört barátság, összeveszett, egymásra haragudó testvérek, házaspárok egy még szebb világba buknának fel. De ehhez hinni kell az irgalmas Atyában.
És ami a csoda: hogy igazából nem az atya jön felénk, hanem az idősebb testvér, Jézus. Aki a láthatatlan Istennek tökéletes képmása. És ahogy átölel minket, észrevesszük, hogy véresek a kezei. Oldalából vér és víz folyt ki.
Ámen