Anna Schäffer szenttéavatása elé

Vannak mondatok a Szentírásban, amelyek fölött olyan könnyen átsiklunk. Ilyen Szent János levélrészlete is: „Jézus Krisztus, az igaz, engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2).

Az egész egyháztörténelem folyamán mindig a kicsik és a jelentéktelenek mutatják a hit útját. Október 21-én a hit éve keretében XVI. Benedek pápa másokkal együtt a szentek sorába iktatja a bajor származású világi hívőt: Anna Schäffert, aki mélységes krisztusi szeretetéről tett tanúságot. Hosszú éveken át ágyhoz kötött betegként folytatta misszionáriusi tevékenységét. 1925-ben hunyt el, II. János Pál pápa 1999-ben avatta boldoggá. Teljességgel megértette Szent János levélrészletét. Tudta, hogy az örökkön élő Krisztus benne szenved tovább, ő az engesztelés a bűnökért.

A bajor nép vallásosságában jóval XVI. Benedek pápa megválasztása előtt egyre inkább fókuszba került egy balesetet szenvedett, megbénult, mégis élete értelmét Jézusban megtaláló leány, akinek ágyban fekvő, hálóinges képét terjesztették egymás között az emberek, bajban közbenjárását kérve. Jól ismertem egy idős asszonyt, egy kis község polgármesterének a feleségét, aki a 80-as években már úgy beszélt róla, mint a jövő nagy szentjéről, amikor még híre sem volt annak, hogy boldoggá avatják.

Vajon mit tett Anna, amiért XVI. Benedek pápa ily magasra, nemzetének kiválóságai közé emeli őt? 1882-ben asztalos, kézműves családban született. A mély keresztény lelkületet édesanyjától tanulta. Erős, egészséges gyerek volt, aki már 1893-ban, elsőáldozásakor Istennek ajánlotta életét. Regensburgban, ahová kislányként szolgálni járt, szeretett volna a misszionárius nővérek közé lépni. Apja halálát követően Landshutban dolgozott, ahol Jézus különleges hívását hallotta meg: hamarosan sokat és hosszan kell szenvednie. Annak ellenére, hogy már abban az évben felajánlotta életét Szűz Máriának, mint minden egészséges fiatal, ő is félt ettől a jövőtől. 1901-ben egy mosókonyhában kellett dolgoznia.

Amikor egyszer a mosókazán fölött lévő kályhacső kicsúszott a falból, megpróbálta visszahelyezni, ám megcsúszott, és mindkét lábával a forró mosólúgba zuhant. Az orvosok mindent megtettek érte, de a bénulástól nem tudták megmenteni, teljesen lerokkant. A kicsiny családi lakásban, ahol testvére családja is élt, nem maradhatott. Nagy szegénységben édesanyjával egy szobát béreltek, ahol ágyhoz kötve kellett felismernie Isten akaratát fiatal életében. A keresztre feszített Krisztus hívására élete feladatát látta annak felajánlásában a bűnök bocsánatára.

A helyi plébános jó lelkivezetője volt, naponta áldoztatta. 1910 őszén rendkívüli látomásban – ahogy ő mondta: „álomban” – Anna előbb Szent Ferencet, majd a mennyországot látta, ahol elfogadták áldozatát. Ettől kezdve apostolkodott szavaival és írásaival azok között, akik hozzá fordultak. Kérő levelek nemcsak hazájából, de Ausztriából, Svájcból, sőt Amerikából is érkeztek hozzá. 1923-ban egy eksztázisában átélte a nagypénteki eseményt, és állapota rosszabbra fordult. Mindkét lába teljesen lebénult, szörnyű gerincvelőgörcsöktől és végbélráktól kezdett szenvedni.

Öt héttel halála előtt kiesett az ágyából, és agyrázkódást szenvedett, ami akadályozta a beszéd- és látóképességét. Hatalmas kínjain mindenki csodálkozott, hogy lehet egy embernek ennyit szenvednie? 1925. október 5-én haldokolva vette magához az Eucharisztiát, mely 25 évig tartó szenvedéseiben tápláló forrása volt. Utoljára keresztet vetett, és így fohászkodott: „Jézusom, neked élek!”

Október 8-án tartották temetését, hatalmas tömeg részvételével. Szenvedő emberek serege járult sírjához, közbenjárását kérve. A hivatalosan számon tartott 17 ezer imameghallgatást követően indult meg a boldoggáavatási eljárása 1972-ben.

Testét a mindelstetteni templomba vitték, ahol – különösen július 26-án – zarándoklatokat tartanak, ezrek részvételével. Boldoggáavatására többféle könyv alakban megjelent apró, gyöngybetűkkel írott naplója, feljegyzései, életének sokszoros feldolgozása, bemutatása.

Bajorország új szentjének legismertebb olajfestménye ágyban ülve ábrázolja, lágy, szelíd tekintettel, egyik kezében életírása, a másikban rózsafüzére, feje felett a töviskoronával körülvett Jézus Szíve-kendő. Egyszerűség, mélységes hit, megpróbált élet, 33 év kegyetlen szenvedése volt a sorsa. Erőforrása lehet korunk minden szenvedőjének, aki felfogja az apostol szavainak értelmét: „kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéséből Testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24).

Az új evangelizáció lendületében a hit éve arra is tanít minket, hogy ne szégyelljük hirdetni: a mai embernek is szenvednie kell, és ez nem értelmetlen dolog. A gyógyíthatatlan betegek sorsának is van értelme és értéke, ők is Krisztus sebeit hordozzák, engesztelésül a világ bűneiért – fogalmaz jegyzetében Pákozdi István, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír