Az érseki jelvény átadásának ünnepi szentmiséje előtt a veszprémi székesegyházban részletes ismertető hangzott el a palliumról (erről bővebben itt olvashatnak) és a metropolitai hatalom lényegéről, majd a nagy számban jelen lévő papság, a szerzetesi vezetők és a közélet képviselői együtt imádkoztak Udvardy György érsekért és szolgálatáért. 

A szertartáson többek közt Varga László kaposvári megyéspüspök, Császár István, a Szombathelyi Egyházmegye általános helynöke, Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek, valamint Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát koncelebrált.

A kaposvári és a szombathelyi úgynevezett szuffragáneus egyházmegye abban az egyháztartományban, amelyben a veszprémi érseké a legfőbb kormányzati hatalom, többnyire a hit és az egyházi fegyelem megtartásával kapcsolatban. 

A szentmise elején Michael August Blume SVD apostoli nuncius röviden összefoglalta a pallium átadásának lényegét. Utalt arra, hogy a pallium a nyájat szimbolizálja, amely a  jó pásztort követi, aki pedig megkeresi az elveszett juhokat, a vállára veszi és megvédi őket az ellenségtől. A metropolita (akinek a vállára helyezik a palliumot) a Szentatyával közösségben végzi szolgálatát. 

Az apostoli nuncius imádkozott azért, hogy Udvardy György érseki szolgálata folyamán minél több „elveszett bárányt” vezessen  el Krisztushoz. 

Ferenc pápa 2015. január 12-i levelében rendelte el, hogy az érsekek az eddigi szokásnak megfelelően jelen legyenek Rómában, részt vegyenek a palliumok megáldásának a szertartásán, azonban nem ekkor történik meg a palliumok fölhelyezése. (Sajnos a járványhelyzet miatt Udvardy György érsek az idei római szertartáson nem vehetett részt.)  A pallium fölhelyezése, vagyis az új érsek vállára helyezése az illetékes egyházmegyékben történik, a helyi egyház és sajátos módon a szuffragáneus egyházmegyék püspökei, valamint az őket elkísérő hívek jelenlétében.

Michael August Blume szavai után Udvardy György érsek a nuncius elé térdelt, elmondta a hitvallást, majd a kezét az evangéliumos könyvre helyezve esküt tett, amely a pápához és az egyházhoz való hűségéről és pásztori hivatásáról, szolgálatáról szólt. 

A következőkben Magyarország apostoli nunciusa Udvardy György vállára helyezte a palliumot. 

Udvardy György veszprémi érsek az Ige liturgiájában elhangzott, Szent János evangéliumából vett olvasmányból  (Jn 21,15–17) kiindulva Jézus és Péter párbeszédének kulcsmondataira építette szentbeszédét: – Péter, szeretsz engem? – Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek. 

A beszédet az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük.

*

Exellenciás Nuncius Úr, Érsek Úr, Püspök Úr, Főapát Úr, kedves testvérek, diakónusok, jelenlévő hívek, és kedves testvérek, akik a közvetítésen keresztül kapcsolódnak közös ünneplésünkbe, az egyház számára egy meghatározó párbeszédnek lehettünk részesei. Nyugodtan lehet mondani, az Isten és az ember párbeszéde ez. „Szeretsz-e engem?” A pásztor és az egyház párbeszéde ez. „Szeretsz-e engem?” Az intézmény és a személy párbeszéde ez. „Szeretsz-e engem?” Jézus kérdése visszhangzik mindannyiunkban, paptestvérekben, bennem, hiszen összeköt bennünket, összekapcsol végérvényesen a papság szentségében minket, pásztorokat. Visszhangzik bennem, mint az egyházmegye, a metropólia és az intézmények irányítójában: Szeretsz-e engem? Ugyanakkor ez a mostani alkalom egy sajátos találkozás. Szerettük volna ha az egyházmegye, az egyházmegyék papsága, hívek, együtt tudtunk volna ünnepelni. Erre az ismert körülmények miatt a tervezett módon nem kerülhetett sor. Örülök meghívott vendégeinknek, ők képviselik a világi Krisztus-hívőket, de mégis, talán ezzel együtt is mondhatom, sajátos találkozás ez most nekünk papoknak, hasonlatos a Galileai-tó partján megélt élményhez, amikor Jézus találkozott a föltámadása után apostolaival.

A föltámadottal találkozunk mi, tanítványok. Talán most ebben az ünnepi szentmisében is részesei lehetünk a föltámadott Krisztus gondoskodásának, ahogy akkor ott is tüzet rakott, ennivalót készített az övéinek.

Isten rendezte, hogy most így tudjunk ünnepelni: tanít bennünket, és ünneplésre segít bennünket ez az esemény.

Kedves testvérek! A pásztor képe a választott nép körében ismert, elfogadott tartalommal bírt. Egyértelműen Izrael Istenére alkalmazták a pásztor képét. Ő az, aki elöl megy, Ő az, aki gondoskodik a népéről, Ő az, aki friss vízhez, jó legelőhöz vezeti az Ő népét. És megvédi mindentől, ami a népének kárát kívánja okozni. Így szereti az Isten az Ő népét. Így szereti Isten az embert.

Jézus ezt az ószövetségi tapasztalatot tágítja ki, most, ebben az ünnepi szentmisében is, mindannyiunk számára.

Amikor azt mondja: életemet adom a juhokért. És ezt az új gondolatot, ezt az új kapcsolatot bízza az Ő apostolaira. Szeretsz-e engem? Szeretsz-e úgy, ahogyan én a népemet? Mert azt akarom, hogy általad tudjam gyakorolni pásztori mivoltomat.

A pallium fölhelyezése ezt a kérdést és ezt a választ teszi dinamikussá. Nem csak most, ebben a pillanatban, hanem szolgálatom minden pillanatában, minden napján, minden döntésében. Szeretsz-e engem? Jézus nem az ügyeket kérdezi, nem azt kérdezi, vajon milyen nehézségek vannak, nem azt kérdezi, milyen feladatokat kellene még megoldani, vagy mi maradt el, hanem mindezekben, ezekkel együtt azt, hogy „szeretsz-e engem?”. S mindannyiunk válasza, de most ebben az ünnepi pillanatban, az én személyes válaszom is ez: szeretlek. Szeretlek, s ez azt jelenti, akarlak szeretni! És ez nem kibúvó, nem egy lehetőség, nem gyengíti a „szeretlek” kifejezést, hanem a Fiú magatartását tárja elénk.

A Fiúét, aki mindvégig szereti az Atyát. Akinek minden akarata, gondolata az, hogy az Atya akarata megvalósuljon. Akarlak szeretni Uram! Akarlak készséggel, akarlak növekedéssel, akarlak kereszttel szeretni. Szeretlek, Uram, a válaszom ez, mert szeretem megtestesülésedet, szeretem emberségedet, istenségedet, szeretem személyedet, szeretem tanításodat, szeretem parancsaidat. Szeretlek, Uram, s ez azt is jelenti, szeretem a Tieidet. Akiket kiválasztottál, akiket rám, ránk bíztál, szeretem egyházadat, egyházadnak a történetét, egyházadnak a történetiségét, szentségi zarándok intézményi mivoltát, szeretem szeretett egyházmegyénket, szeretem az egyháznak az egyetemességét, az egyháznak a kultúráját, szeretem papjaidat, papjainkat, népedet. Akarom szeretni.

Szeretlek, Uram! Ez azt jelenti, hogy szolgálom a kicsinyeket, tanulni akarok a kicsinyektől, és szolgálni akarom az egységet. Egységet Ferenc pápával, egységet nuncius úrral, hiszen számunkra ő képviseli legfőbb vezetőnket, a pápát, az egységet a püspökökkel, a metropólia püspökeivel, az egységet akarom szolgálni a népben, a papságban különös módon is, egységet a szentségek rendjében, s az egységet a tanításnak a fegyelmében.

Szeretlek, Uram, mégpedig azon a módon, ahogyan Ferenc pápa tanít bennünket az életszentség útjára törekvésben, amelyet két évvel ezelőtt kiadott apostoli buzdításában fogalmazott meg. Hivatásunk a szentségre szól, és nekünk pásztoroknak, nekem a pásztornak, ezt a szentséget kell szolgálnom a mindennapi konkrét valóságban.

Ferenc pápa ebben a pásztori szolgálatban kiemeli az állandó imádságnak a nélkülözhetetlenségét. Akarom magam is ezt tenni, és akarok erre tanítani. Hogy mi püspökök, papok váljunk az imádságnak az embereivé.

Akarom szolgálni pásztorként önmagamban, bennetek, a ránkbízott hívekben az állandó megkülönböztetés kegyelmének befogadását. Hogy lássuk, mi az, ami jó, mi az, ami rossz. Nem mindig könnyen, nem mindig azonnal válik el ez a kettő egymástól. 

Fontos, hogy a Szentlélek erejével jussunk el a megkülönböztetésre. A pásztorság, a magam részéről is, részetekről is jelenti a készséget a küzdelemre és az éberséget. Éberen figyelni, mi történik az emberrel. Éberen figyelni, mi történik a nyájjal. Éberen figyelni, mit kíván az ember, s legfőképpen, hogy mit kíván az Atya. Hogyan tud találkozni Isten és az ember.

Sokszor a küzdelmet spirituális valóságként távol toljuk magunktól. Úgy tekintjük, minthogyha ez csak másokat érintene, másoknak a szerencsétlensége, úgy tekintünk rá, mintha az időnként a lelkünkben dúló viharokat jelentené ez, pedig egyre inkább látjuk, hogy a küzdelem, a készség a küzdelemre, ez a mindennapi pásztori szolgálatnak elválaszthatatlan krisztusi része.

Nem akarok, nem akarunk menekülni a küzdelemtől, s nem akarok, nem akarunk értelmetlen küzdelmekbe bocsátkozni. De Krisztusért igen. És az Ő népéért.

Figyelmeztet bennünket Ferenc pápa: türelmesen hordozzuk egymást. S az indoklása pedig ez: aki türelmes, aki elnyeri a békességet a Szentlélekben, az hűséges valójában az emberhez. Ezt az isteni türelmet, ezt az emberhez való hűséget akarjuk, akarom szolgálni.

Ugyanakkor a pásztori mivolt az öröm és a derű szolgálatát is jelenti. Hányszor és hányszor tűnik úgy, hogy az eredménytelenségben, az értelmetlen, fölöslegesnek látszó tevékenységek közepette kiszökik az öröm a lelkünkből. Kiszökik az öröm a kezeink közül.

Pedig öröm nélkül örömhírt hirdetni, öröm nélkül elhitetni a ránkbízottakkal, hogy van tiszta forrás, van jó legelő, van biztonság az Istenben, van igazság, van értelem, van küzdés és ennek van értelme, nem lehet – örömmel és reménnyel igen.

Amikor Jézusnak válaszolok, szeretlek, Uram, akkor örömmel akarok válaszolni.

Fontos feladatként jelöli meg Ferenc pápa a bátorság és a buzgóság lelkületének kialakítását is. Bátran kezdeményezni, engedni magunkat vezetni a Szentlélek ösztönzésétől, akinek mindig van ötlete, mindig van fantáziája az emberről, a legnehezebb helyzetben is. Akkor is, amikor már mi kifogytunk a megoldási lehetőségekből.

Uram, Te mindent tudsz. Azt is, hogy szeretlek. Így akarom szolgálni népedet, a papságot, a világi Krisztus-hívőket, szerzeteseket, kicsinyeket, fiatalokat, családokat, szegényeket.

Szeretsz-e engem? – kérdezi Jézus. Személyes, közös és együttes válaszunk ebben a szentmisében, közös ünneplésünkben, sőt  életünk válasza: igen, Uram, szeretlek! Igen, Te mindent tudsz! Azt is tudod, hogy szeretlek Téged! Ámen.

*

A szentmise végén a veszprémi érsek  hangsúlyozta: Isten, a jó pásztor az életre vezet minket, fogadjuk kegyelmét örömmel. 

A szertartáson a főszékesegyház kórusa énekelt hangszeres kísérettel és Zsilinszky Cecília vezényletével. 

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír