A szentolvasó imádkozásával, az Istenszülő iránti tiszteletünket kifejezve, Jézus életéről elmélkedünk, megváltásunk titkaira emlékezünk. Máriával együtt újra megerősíthetjük az igent Isten akaratára. Adventtől Jézus megkeresztelésének ünnepéig elsősorban az örvendetes titkokat, nagyböjt folyamán a fájdalmas titkokat, a húsvéti időben a dicsőséges titkokat imádkozzuk. Az év többi részében felosztjuk a titkokat: hétfőn és szombaton az örvendetes, kedden és pénteken a fájdalmas, szerdán és vasárnap a dicsőséges titkokat mondjuk, míg a „világosság titkait” csütörtökre javasolja a Szentatya. * A rózsafüzér négy forrásból eredeztethető: a zsoltározás, a Miatyánk, az Üdvözlégy és az imaláncok határozták meg kialakulását – ezekbõl adódott össze körülbelül a XV. században a ma ismert rózsafüzér.
A XIII. században sok szerzetesrendben imádkozták a zsoltárokat, néhány helyen mind a százötven zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, százötven Miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett. A hagyomány szerint Szent Domonkos kapta azt az üzenetet, hogy az Üdvözlégyet imádkozzák százötvenszer a Miatyánk helyett.
A rózsafüzér kezdetben tehát százötven Üdvözlégyből állt, de az Üdvözlégynek csak az első, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben hozzáadta Jézus nevét.
A XV. században a rajnavölgyi karthauzi szerzetesek minden Üdvözlégyhez hozzárendeltek egy titkot Jézus életéből, ami elmélkedésre, szemlélődésre indította az imádkozókat. Többnyire csak ötven Üdvözlégyet mondtak, és így ötven titkot soroltak fel. Egyes listák százötven titkot tartalmaznak. A karthauziak a  rózsafüzérrel az õskeresztény pusztai remeték szokását követték, akik egy-egy zsoltárt imádkoztak el együtt, majd csendben térdelve vagy leborulva azon hosszasan elmélkedtek, és a végén az elöljáró összefoglalta az egyéni imákat (zsoltárkollekta). A karthauziak közösen elmondták az üdvözlégy első részét, Jézus nevéhez hozzáfűzték a megfelelő titkot, és azon hosszasan egyénileg elmélkedtek, szemlélődtek. Porosz Domonkos az ötven Üdvözlégyet (Quinquagena) tizedekre osztotta, s ezen imádságot rosariumnak, vagyis Mária rózsakoronájának nevezte el. Alanus de Rupe, domonkos szerzetes Douaiban 1468–70 körül megalapította a Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult a szentolvasó imádkozásának elterjedéséhez.
A Dicsőség és az apostoli hitvallás, valamint az öt tizedet megelőző három Üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban a tridenti zsinat után, a XVI. században került a rózsafüzérhez; titkainak számát lecsökkentették: így lett minden tizednek egyetlen titka.
Az üdvözlégy második része – Asszonyunk, Szűz Mária... – csak később lett része az imádságnak, Szent V. Piusz pápa kezdeményezésére, aki 1568-ban hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért.
1572. október 7-én szintén V. Piusz vezette be ünnepét Győzedelmes Nagyasszonyunk tiszteletére, az 1571-es lepantói tengeri ütközet emlékére. A pápa a lepantói győzelmet az egész keresztény világ a rózsafüzér-imádságnak, illetve a Szűzanyának tulajdonította. Szent V. Piusz, a csatát segítendő, a rózsafüzért imádkozta; közben látomása volt: a győzelmet látta. Délben valóban megfordult a szél, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek. XIII. Gergely 1573-ban a Legszentebb Rózsafüzér elnevezéssel október első vasárnapjára helyezte át az ünnepet azon templomok és kápolnák számára, ahol rózsafüzér-oltár volt. Savoyai Jenő 1716-ben kivívott péterváradi győzelme emlékére, ahol szintén a rózsafüzér imádkozása segítette a győzelemet, XI. Kelemen  pápa (1700–21) az egész egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa 1887-ben megemelte az ünnep rangját, s a domonkos miseszövegeket tette általánossá. Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet október 7-re.
A Rózsafüzér Királynője nevet 1960-ban adta XXIII. János pápa e jeles Mária-ünnepnek.
Magyar Kurír