A Hit évére való tekintettel kifejezte kívánságát: bárcsak minden keresztény ismét felfedezné annak a szépségét, hogy újjászületett a magasból, vagyis Isten szeretetéből és valóban úgy élne, mint Isten gyermeke.

Elmélkedésében emlékeztetett rá: a vízkereszt utáni vasárnappal lezárul a karácsonyi liturgikus időszak, annak a világosságnak az ideje, amelyet Krisztus, az emberiség látóhatárán megjelent új nap hozott el, szétfoszlatva a gonoszság és a tudatlanság sötétségét. Urunk megkeresztelkedésének emléknapján azt ünnepeljük, hogy Jézus, Szűz Mária fia, akit születése misztériumában szemléltünk, most már felnőttként alámerül a Jordán folyó vízébe. Megszentel minden vizet és az egész világegyetemet, mint ahogy ezt a keleti hagyomány kifejezi. De miért ment a bűn nélküli Jézus Jánoshoz, hogy megkeresztelje? – tette fel a kérdést a pápa. Miért hajtotta végre ezt a bűnbánati és megtérésre utaló gesztust annyi emberrel együtt, akik így akartak felkészülni a Messiás eljövetelére?

Ez a gesztus, amely Jézus nyilvános működésének kezdetét jelöli, beleilleszkedik a megtestesülés vonalába: Isten a mennyek magasságából leszállt a poklok mélységéig. Ez az isteni lealacsonyodás egyetlen szóval megmagyarázható, ami nem más, mint a szeretet, ami magának Istennek a neve. A pápa idézte János apostol szavait: „Isten szeretete abban nyilvánult meg, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk.. elküldte fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1 Jn 4,9-10). Ezért van az, hogy Jézus nyilvános működésének első tette a keresztség felvétele János által, aki így szól, látván a közeledő Jézust: „Nézzétek, az az Isten Báránya!” (Jn 1,29).

Lukács evangéliuma szerint Jézus megkeresztelkedésekor megnyílt az ég és leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban (vö. Lk 3,21-22). A mennyből a következő szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem”. Ez az a Jézus, aki teljesen elmerül az Atya akaratában, szeretetében. Ez a Jézus meghal majd a kereszten és feltámad annak a Szentléleknek az erejéből, aki most leszáll rá és megszenteli.

Ez a Jézus az új ember, aki Isten gyermekeként akar élni, vagyis szeretetben. Az az ember, aki a világ gonoszságával szemben az alázatosság és a felelősség útját választja. Nem saját magát akarja megmenteni, hanem felkínálja életét az igazság és az igazságosság érdekében.

Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy mi is így élünk. Ehhez azonban szükségünk van arra, hogy újjászülessünk Istentől, kegyelméből. Ez az újjászületés a keresztség szentsége, amelyet Krisztus ajándékozott az Egyháznak, hogy az embereket új életre keltse – fejtette ki Benedek pápa.

Az Úrangyala elimádkozása után emlékeztetett rá, hogy ezen a vasárnapon tartjuk az elvándorlók és menekültek világnapját. A Szentatya a világnapra írt üzenetében a migrációt a hit és a remény zarándokútjának nevezte. Aki elhagyja szülőföldjét, azért teszi, mert egy jobb jövőben reménykedik, de azért is, mert Ábrahámhoz hasonlóan bízik Istenben, aki vezeti az ember lépteit. Az elvándorlók tehát a hit és a remény hordozói a világban.

A pápa üdvözletét küldte mindnyájuknak, imáiról és áldásáról biztosította őket. Külön köszöntötte az emigránsok Rómában jelenlévő katolikus közösségét, védőszentjeik, Cabrini Szent Franciska és Boldog Giovanni Battista Scalabrini oltalmába ajánlva őket.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír