Endrődy Zsuzsa, a szolgálat vezetője elmondta, kezdetben tartottak a program kampány jellegétől, de meggyőzte őket az a sok fals üzenet az öregségről, ami a meghatározza a közbeszédet. Összeállítottak egy fotókiállítást, a képekről idős arcok, kendős nénik és szalmakalapos bácsik tekintenek ránk. Arcok, melyek már a múltéi, arcok, melyek az öregedés méltóságát tükrözik. Sokat mondanak a fotók, arról a változásról beszélnek, ami az öregség felfogásában bekövetkezett. Az idősödés folyamata korábban kezdődött, és az emberek ezt előbb és természetesebben vállalták fel. Régen magától értetődőbben vették, hogy fáj valami, és a maguk módján munkával kezelték ezt. Ma túlságosan sokat foglalkozunk az egészség megfogyatkozásával – véli Endrődy Zsuzsa - és tablettákkal, mellékhatásokkal kezeljük magunkat. Való igaz, éltükben alaptapasztalat a veszteség megélése, meghalnak körülöttük a családtagok, rokonok, barátok. Ma az idősek sokat panaszkodnak. Holott ha én most jól érzem magam, ha kiegyensúlyozott az érzelmi állapotom, akkor szépek az emlékeim is, a rossz emlékeket is úgy tudom felidézni, hogy nem leszek tőlük szomorú – mondja Endrődy Zsuzsa. Ugyanakkor a jelenben megélt hiányra utal, ha állandóan úgy érzem, nem törődnek velem. Az idős emberben hatalmas a szeretetvágy, és ezt csak kevesen tudják Istennel betölteni – véli a magát fiatal idősnek nevező 65 éves szeretetszolgálat vezető.  Ha az idős ember nem tud Istenhez fordulni ebben az életkorban, ha nem tudja megélni, hogy szép volt az élete, hogy sok nehézségen átsegítette az Isten, akkor az öregedés fájdalmas időszak lehet. Weöres Sándor egy verse nyomán a boldogság kérdését helyzeték a középpontba: Gyorsan telik el az élet. A boldogság belső dolog, nekünk meg kell tanulni boldognak lenni – üzenik a fiataloknak.

Katolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő máriaremetei idősotthon lakói a szolgálat munkatársaival járták az ország általános és középiskoláit. A Magyar Kurírral folytatott beszélgetésben Vizy Zsuzsa tapasztalatairól számolt be. „A személyes kapcsolat tud leginkább megnyitni” – magyarázta Vizy Zsuzsa a téma általuk választott megközelítését. Azt a kérdést tették központi elemmé a témafeldolgozásban, mit adhat egy nagyszülő az unokáinak és mit adhat a fiatal neki. Elmondta, összességében nagyon pozitív képet rajzoltak a diákok a nagyszülőkkel való kapcsolatukról. Meleg szoba, otthonosság, sütemény, kedvenc étel, segítség a tanulásban – voltak vissza-visszatérői képei beszámolóiknak. Még a 16-19 éves fiúk is – Vízi Zsuzsa egy ízben hatvan fiúval beszélgetett - ha ki tudnak esni a kortársaik által rájuk kényszerített szerepből, akkor a nagyszülő érdekes csatornájukat mozdítja meg. Megnyílnak bennük a kötődés, ragaszkodás érzései, ami nagyon sokat jelent nekik – mondta a családterapeuta. A nagymamánál kifújhatják magukat. „Elfogad olyannak, amilyen vagyok” - idézte a fiatalokat. Nagy segítség jelent a fiuknak, hogy a számukra nehéz időszakon át tudnak menni a nagyszülői támogatással, és felnőtté tudnak válni. A gyerekek élményként számoltak be a nagyszülővel közösen végzett munkáról, a közben folytatott beszélgetésekről. Voltak, akik arról beszéltek, a nagymama révén jutottak el templomba. A rendhagyó osztályfőnöki órákon a kilenc gyermekes Vízi Zsuzsa arra is rákérdezett, mit tudnak a gyerekek adni a nagyszülőknek, akik a konkrét segítségnyújtás cselekedetein túl azt is megfogalmazták, „ők életet visznek nagymamának” azáltal, hogy elmondják neki a velük történt dolgokat. 

Részben negatív tapasztalatokról is meséltek a fiatalok. Voltak, akik határozottan kijelentették, nem szeretnének megöregedni, mert az csak baj és gond. Előfordultak a nagyszülők között válások, messze költözések, megszakadt szálak a gyökerekhez. Néhányan a morgó, zsörtölődő öregekről számoltak be, akiknek minden rossz. Nekünk időseknek tudnunk kell, ha ilyenekké válunk, azt nem jó hallgatni egy kamasz gyereknek.

Vizy Zsuzsa minden esetben arra buzdította a diákokat, mennyire fontos a nagyszülőket faggatni, kikérdezni őket a fontos történetekről. Ezeket vinni kell tovább, tudatosítani kell, mert ezek élnek a családban, és erőforrásul szolgálhatnak. „Saját életemet tekintve a mai napig is komoly energiacsomag bennem, amit nagyszüleimtől hallottam. Ha jól ment, azt is jól élték meg, ha rosszul, akkor is éltek. A hitüket megtartották, a nehézségek ellenére. Mégis. Ha kétségbe vagyunk esve, behunyjuk szemünket, rájuk gondolunk, erőt meríthetünk.”

Jó lenne folytatni a megkezdett utat – összegezték a szeretetszolgálat munkatársai a programot. Beszámolóikat hallgatva, erre nagy szükségünk lenne.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír