A keresztény vallás nem merül ki a képmutatásból és hiúságból szőtt beszédben, hanem konkrét jó cselekedetekben mutatkozik meg. Ferenc pápa többször visszatért erre a gondolatra február 23-i reggeli szentmiséjén, amelyet szokásához híven a Szent Márta-házban mutatott be.

Nagyböjtben Isten tanítsa meg nekünk a cselekvés útját! – mondta szentbeszédében Ferenc pápa. – A keresztény élet konkrét, Isten konkrét, de sokan csak látszatkeresztények, az egyházhoz való tartozásukat kötelezettség nélküli díszként viselik, presztízst szereznek belőle, ahelyett hogy szolgálnák a szegényebbeket.

A pápa a napi szentírási idézetek, Izajás próféta és a Máté-evangélium szavai nyomán még egyszer elmagyarázta a beszéd és a cselekvés evangéliumi dialektikáját. Jézus leleplezi az írástudók és farizeusok képmutatását, és arra szólítja tanítványait és a tömeget, hogy azt kövessék, amit tanítanak, de ne úgy viselkedjenek, mint ők.

Az Úr megtanítja nekünk a cselekvés útját. Hányszor találkozunk olyan emberekkel az egyházban – és ilyenek vagyunk mi is ám! –, akik ezt mondják: „Nagyon katolikus vagyok!” „Na és, mit teszel?” Hány szülő mondja magát katolikusnak, aztán soha nincs ideje, hogy beszéljen a saját gyerekeivel, hogy játsszon velük, meghallgassa őket! Talán a szüleik meg idősek otthonában vannak, de ők mindig elfoglaltak, nem tudják meglátogatni, és magukra hagyják őket. „De én nagyon katolikus vagyok ám! Én ahhoz a társasághoz tartozom.” Ez a beszéd vallása: azt mondom, hogy ilyen vagyok, de aztán világias dolgokat teszek – fogalmazott a Szentatya.

Mondani és nem tenni, ez egy becsapás – állapította meg a pápa. Izajás próféta szavai (vö. Iz 1,10.16-20) pontosan rámutatnak arra, hogy Isten mit kér tőlünk: „Ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok meg jót tenni. Segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának s védelmezzétek az özvegyet!” Ezek a szavak megmutatják Isten határtalan irgalmát is, aki azt mondja az emberiségnek: „Aztán jöjjetek, s szálljatok velem perbe! Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; és ha olyan vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.”

Isten irgalmassága elébe megy azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy vitába szálljanak vele, vitázzanak vele az igazságról, arról, amit tesznek vagy nem tesznek, hogy kijavítsa őket. És ebben áll az Úr nagy szeretete, a mondás és a cselekvés közti dialektikában. Kereszténynek lenni tevékenységet jelent: Isten akaratát cselekedni. Az utolsó napon pedig – mert mindannyiunk életében eljön majd a nap, bizony! – mit fog kérdezni tőlünk az Úr? Azt kérdi majd: „Mit mondtatok rólam?” Nem. Azt kérdezi, mit tettünk – figyelmeztetett Ferenc pápa. 

A pápa ekkor a Máté-evangélium utolsó ítéletről szóló fejezetét idézte, amelyben Isten elszámoltatja az embert mindarról, amit az éhezők, a szomjazók, a bebörtönzöttek és az idegenek érdekében tett. „Ez a keresztény élet!” – kiáltott a Szentatya, majd így folytatta homíliáját: A puszta szavak azonban a hiúsághoz vezetnek, a kereszténység színleléséhez. De nem, így nem vagyunk keresztények. Az Úr adja meg nekünk a bölcsességet, hogy megértsük, mi a különbség a szavak és a cselekvés között, s tanítson meg minket a cselekvés útján járni. Segítsen minket ezen az úton haladni, mert a szavak útja csak oda visz, ahol ezek a törvénytudók voltak, ezek az írástudók, akik szerettek úgy öltözni s úgy csinálni, mintha királyok volnának, nem igaz? És ez nem az evangélium valósága! Az Úr tanítsa meg nekünk ezt az utat.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír