Nagyon szép imát találtunk Nektek. Otthoni elmélyüléshez vagy szentségimádásra is tökéletes, de akár ha egy templomba betérsz a zsúfolt napod közepén, akkor is szánhatsz rá pár percet.

Végiggondolni is alig merem, mennyire szeretsz… Lemondtál mindarról, ami egyenlővé tett az Istennel, hogy egészen eggyé válhass velem…
És ember lettél, mint én, aztán elmondtad és elém élted a boldog élet útját: megmutattad, hogy szentháromságos élet élhető a földön is. Szenvedéseddel, haláloddal lehetővé tetted, hogy valóban isteni életet élhessek.

És még ez sem volt elég… még ennél is jobban szerettél.
Azt mondtad nemcsak az utat mutatom meg neked, nemcsak képessé teszlek az isteni életre, de életed minden napján veled leszek, egészen maradok veled.

Nem tudok válaszolni a szeretetedre, itt most üres, kevés minden szó. Csak igyekszem kitárni a szívemet, hogy ami ott van, minden a Tiéd legyen.
Először is magamat akarom Neked adni, úgy ahogy vagyok, úgy amilyennek Te látsz: gyöngének, gyarlónak, a nagy elhatározások és újrakezdések után is mindig újra elesőnek.
S megint megdöbbentesz: így is kellek Neked! Te el tudod fogadni, szeretettel tudod elfogadni azt a semmit, aki vagyok. Nem tartod értelmetlennek, hogy az életedet add értem. És velem együtt elfogadsz mindent ami a szívemben van.
Egy lettél velem, a gondjaim most már a Te gondjaid, a fájdalmaim a Te fájdalmaid. Nincs mit kérnem: Te az enyém vagy, én pedig mindenestül a Tiéd.
Sorolnám azokat, akiket különösen a szeretetedbe akarok ajánlani… azokat, akik valamiért nehéz helyzetben vannak, azokat akiket nagyon szeretek. De ahogy mondom a nevüket, már tudom – Te is a szívedben hordozod őket. Mégis újra és újra Neked adom azokat akik nekem kedvesek.

És most ezekben az egészen Veled töltött percekben már biztos vagyok benne, hogy ez a legtöbb amit bárkiért tehetek. Most nincs bennem aggódás, problémázgatás, félelem, gond: Neked adtam ezeket is.
Már nincs bennem más, csak öröm és hála…öröm és hála, hogy a világ legnagyobb kincse, Te, az enyém lettél és így bekapcsoltál abba a szeretetközösségbe, amellyel Te és az Atya szeretitek egymást a Szentlélekben.

Befogadtál, bekapcsoltál, valósággal belesodortál a Szentháromság életébe. Az embert magába ölelte az Isten. Ezt a mindent felülmúló csodát már nem lehet szavakba önteni. Most már nincs mit szólni itt már nincs más csak a csend… De már a csend is Te vagy…