Különleges percekről ad hírt az evangélium (Mk 12, 38–44): egészen biztosan nem csak egyszer történt meg, hogy Jézus csendesen leült, és gondosan megfigyelt valamit a világból maga körül. De ez az egyetlen alkalom – az özvegyasszony két fillérjéről szóló rész –, amikor az evangélium kifejezetten arról ad hírt, hogy az Úr leült, és hosszasabban nézett valamit. Annál is érdekesebb ez, mert a Márk-evangélium számol be erről – egy olyan evangélium, amely Jézust mindig „akcióban” lévőnek mutatja: úton van, halad, gyógyít, ördögöt űz és így tovább.

A jeruzsálemi templomtéren azonban az Úr leül, és az emberek viselkedését figyeli. Logikus a kérdés: mi kelti fel Jézus érdeklődését? Első hallásra, mondhatni, profán részletről szerzünk tudomást:

az a Jézus, akiről János evangélista megjegyzi, hogy nem volt szüksége felvilágosításra, mert jól tudta, mi lakik az emberben (vö. Jn 2,25), most azt szemléli, ki és hogyan, mennyit dob a templomperselybe.

A folytatásból kiderül, mindezt nem azért teszi, mintha a templom gazdasági helyzete aggasztaná. Ellenkezőleg: a jézusi dicséret annak az özvegyasszonynak szól, akinek az anyagi lehetőségei a legszűkösebbek voltak, adománya pedig a legkevésbé látványos. Ám odaadása a templom és tisztelete Isten iránt húsba vágó: ő nem a feleslegéből adakozik, hanem a megélhetéséből. Radikális, teljes a gesztusa – méltó a jézusi figyelemre. 

Ezt a jelenetet kiegészíti a megelőző jézusi korholás: kemény szavakkal illeti az Úr azokat, akik a vallást arra használják, hogy annak segítségével hamis tiszteletet, státuszt, anyagi előnyöket vívjanak ki maguknak. 

Jézus számára tehát valóban nem érdektelen, hogy miként tiszteljük a vallást, sőt magát Istent.

Nem mindegy neki, ha pusztán előnyszerzésre, esetleg terápiás célra vagy önmagunk fényesítésére „használjuk” Istent, a vallást.

A tökéletes vallásosságot színlelő írástudókkal meg a feleslegükből látványosakat adományozó gazdagokkal ellentétben Jézus az özvegyasszony szegénységét állítja piedesztálra. Megjegyezhetjük, hogy kora társadalmában nőnek, özvegynek, szegénynek lenni három olyan tényező volt, amelyek közül már egy is a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegébe utalta az embert. Mégis ez a szegény özvegyasszony a példa.

Jézus tehát itt ismét csak a feje tetejére állítja az addig megszokott rendet: nem a földi tisztelet, a vallás biztosította státusz vagy a látványos adakozás az, amit az Úr értékel. Hanem a szegény özvegy gesztusa, akinek számára Isten, az ő tisztelete szó szerint az életébe vág: aki teljesen, nagylelkűen, mindent odaad – bármennyire szegényes is ez az adomány.

Szerző: Deák Hedvig OP

Magyar Kurír