Huszadszor tartották meg találkozójukat a hazai állandó diakónusok Huszadik alkalommal rendezték meg „ITT – Imádság, Tanulás, Találkozás” címmel a magyarországi állandó diakónusok, házastársaik, a diakonátusra készülők és az az iránt érdeklődők lelki és tanulmányi összejövetelét a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban október 8–10-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az összejövetel kezdetén Molnár Ferenc, a Kalocsai Szent István Diakonátusi Kör alapítója számolt be a zsinat által újra bevezetett, hazánkban a nyolcvanas évek legvége óta működő intézményről. Mint elmondta: mostanáig 140 állandó diakónust szenteltek hazánkban. Közülük tizennégyen már az örök hazában vannak; egy laikus státusba került, hármat pedig – megözvegyülvén – kérésükre áldozópappá szenteltek.

Az idei alkalom témája – Diakónus az új evangelizációban – már címében egyfajta összefoglalását adta a II. Vatikáni Zsinat azon szándékának, hogyaz egyházat lélekben megújítsa. Ez a szándék örvendetesen látszik teljesülni a magyarországi diakonátus ügyének utóbbi években tapasztalt előremozdulásában: immár két egyházmegyében indult intézményes diakónusképzés, s bár még nem mindenütt, de egyre több helyen igénylik is az egyház felszentelt szerpapjainak sajátos szolgálatát. Az idei tanulmányi napokon rekord számú, több mint kilencven diakónus, növendék, érdeklődő és házastárs gyűlt össze.

A diakónus az új evangelizáció igazi megvalósítója lehet, hiszen az utcától egészen az oltárig képes elvezetni a Krisztus örömhírét korábban még nem hallott keresőket, de az egyháztól valamiért eltávolodott keresztényeket is – egy mondatban így foglalható össze a csütörtök esti nyitó előadás, amelyet újszerű módon a szentendrei Alpha közösség zenekarának tüzes, Szentlélek-hívó dicsőítése kezdett és fejezett be. Kunszabó Zoltán, a budapesti Tömő utcai lelkészségen működő Alpha kurzus egyik vezetője előadásában elmondta: ő maga előbb volt „evangelizátor”, s csak utána lett diakónus. Egy csoportképen szemléltette, hogyan növekszik akár egyetlen meghívás nyomán hatalmas, önmagában is „működő” és a Jóhírt mindenfelé tovább adó keresztény közösséggé az addig önmagukban küszködő emberek csoportja. Ennek szilárd alapja csak az lehet, aki igazán Krisztushoz tartozik és nem fél tanúságot tenni róla. Nem lerohanja az embereket, hanem „úgy él, úgy cselekszik, hogy kérdezzenek tőle”, amire válaszul már hitelesen tudja megnevezni a felismert jó forrását, Jézus Krisztust. Ne féljünk Jézusról beszélni – az ő igéit továbbadni, mert ezek az igék teremtő erővel bírnak – buzdított Kunszabó Zoltán; aki az új evangelizáció mintájának az Apostolok Cselekedeteit ajánlotta, a mai korra vonatkozó útmutatást pedig Szent II. János Pál Redemptoris missio kezdetű enciklikájában és a zsinat Ad gentes dokumentumában találta meg.

Az új evangelizáció a názáreti zsinagógában kezdődött, amikor Jézus fölolvasta Izaiás jövendölését: „Az Úr Lelke van rajtam, ő kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek…” S végül hozzátette: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” Erről már a találkozó lelkigyakorlatos részének idén felkért előadója, Udvardy György pécsi megyéspüspök beszélt péntek délelőtt.

Jézus szavaiból is látszik: nem mi vállalkozunk az Evangélium hirdetésére: Isten a meghívó, Isten az elküldő, és Ő cselekszik bennünk – figyelmeztetett a püspök. A mi örömünknek Jézus Krisztus az oka, akinek meghívásával meg vagyunk bélyegezve – idézte Ferenc pápát. Jézus szenvedélyének kell bennünk is lobognia, ahogy Isten szenvedélyesen és szenvedőn szereti az embert, úgy kell nekünk is szeretni embertársainkat, és vigaszt nyújtani nekik a szenvedéseikben, ápolni a sebeiket – mert azok Jézus sebei. A jó misszionárius arra vágyik, hogy az örömhír meghallója boldog legyen. Nem rettenhet vissza érdektelenségtől, ellenségességtől, szegénységtől, reménytelenségtől – ezeket Jézus mind megtapasztalta, mégis folytatta és befejezte a művét. Az új evangelizáció egyháza nem a „leíró egyház” – mi miért és hogyan rossz –  hanem Krisztus kezdeményező, „bevonódó”, kísérő, gyümölcsöző, és nem utolsó sorban ünneplő egyháza – fejtegette előadásában Udvardy György püspök.

A péntek délután műhelymunkával telt Leányfalun. A növendékek Tomka Ferenc atya előadását hallgatták, a felszenteltek és házastársaik az új evangelizáció missziós formáiból kaptak ízelítőt. A Szent András Evangelizációs Iskolát Gyuris Gellért, az Alpha kurzust Füzes Ádám atya, Guba Imre és felesége, Judit mutatta be. A Szentlélek szemináriumról Szathmári László beszélt, a cursillóról Vágner Mihály váci diakónus-börtönlelkész, a katekumenátusról pedig Kató Csaba és Ágota. Az előadások után a résztvevők, az általuk kiválasztott csoportban folytathatták az ismerkedést a módszerekkel. A munka végeztével Füzes Ádám, a találkozó papi vezetője bűnbánati liturgiát vezetett, felkészülendő a kiengesztelődés szentségére, amelyben ő maga, Blanckenstein György plébános, Marton Zsolt, a Központi Szeminárium rektora, valamint Szilágyi János görögkatolikus pap, a lelkigyakorlatos ház igazgatója segítségével részesülhettek a gyónni vágyók. Este a hagyományos ismerkedés, játék, agapé segített kipihenni a feszített tanulás fáradalmait.

Szombaton délelőtt az egyházmegyék képviselői számoltak be az otthoni életről. Az asszonyoknak Molnár Ferenc tartott előadást a diakonátus újkori megújításának gyökereiről, a diakónusi lelkiségről és identitásról. Ezután a résztvevők megosztották a friss tapasztalataikat, majd a Füzes Ádám és Szilágyi János által koncelebrált szentmisével ért véget a találkozó. A szentmise szolgáló diakónusa hagyományosan a legfrissebben szentelt diakónus volt: idén a kaposvári egyházmegyés Udvardy Márton, aki az egyik legelsőként fölszentelt magyar állandó diakónus, néhai Udvardy István fia.

Fotó: Lauer Tamás