Ferenc pápa beszédében az apostolok két gesztusát emelte ki: felajánlották azt a kevés kenyeret és halat, amijük volt, és szétosztották a Jézus által megáldott ételt.

Homíliáját teljes terjedelmében közöljük.


„Tegyétek ezt az én emlékezetemre” (1Kor 11,24.25).

Amikor a korintusi közösségnek ír, Pál apostol kétszer írja le Jézusnak ezt a parancsát az eucharisztia alapításáról szóló elbeszélésében. Ez a legősibb tanúságtétel Krisztusnak az utolsó vacsorán elmondott szavairól.

„Tegyétek ezt.” Vagyis fogjátok a kenyeret, adjatok hálát, és törjétek meg; fogjátok a kelyhet, adjatok hálát, és osszátok szét. Jézus meghagyja, hogy ismételjék meg a mozdulatot, amellyel húsvétjának emlékezetét megalapította, amellyel nekünk adta az ő testét és vérét. És ez a mozdulat elérkezett egészen hozzánk, ez a gesztus pedig: „tenni” az eucharisztiát, aminek az alanya mindig Jézus, de a mi Szentlélek által felkent szegény kezünk által valósul meg.

„Tegyétek ezt.” Jézus már korábban kérte tanítványait, hogy „tegyék”, amit ő már világosan látott lelkében, az Atya akarata iránti engedelmességben. Épp az imént hallottuk az evangéliumban. Látva az elcsigázott és éhes tömeget, Jézus így szól tanítványaihoz: „Ti adjatok nekik enni” (Lk 9,13). Ténylegesen Jézus az, aki megáldja és megtöri a kenyereket egészen addig, míg jóllakatja az összes embert, az öt kenyeret és a két halat azonban a tanítványok ajánlják fel, és Jézus épp ezt akarta, hogy tudniillik az emberek elküldése helyett bocsássák rendelkezésre azt a keveset, amijük volt. Aztán van egy másik gesztus is: a kenyérdarabok, melyeket az Úr tiszteletre méltó és szent keze tört meg, a tanítványok szegényes kezébe kerülnek, akik kiosztják azokat az embereknek. Ez is „tevés” Jézussal, „enni adás” vele együtt. Világos, hogy ez a csoda nemcsak egynapi éhséget akar csillapítani, hanem annak jele, amit Krisztus végbevinni kíván az egész emberiség üdvössége érdekében odaadván az ő testét és vérét (vö. Jn 6,48–58). Ugyanakkor mindig azon a két gesztuson keresztül kell haladni: felajánlani azt a kevés kenyeret és halat, amink van; fogni a Jézus keze által megtört kenyeret és szétosztani mindenkinek. Tenni és megtörni!


Megtörni: ez a másik szó, amely megmagyarázza a „Tegyétek ezt az én emlékezetemre” értelmét. Jézus megtöretett, megtöri önmagát értünk. És azt kéri tőlünk, hogy mi is adjuk oda magunkat, törjük meg magunkat másokért. Éppen ez a „kenyértörés” vált Krisztus és a keresztények ikonjává, ismertetőjelévé. Emlékezzünk csak Emmauszra: felismerték őt a „kenyértörésben” (Lk 24,35). Emlékezzünk az első jeruzsálemi közösségre: „Állhatatosak voltak […] a kenyértörésben” (ApCsel 2,42). Az eucharisztia az, ami kezdettől fogva az egyház életének középpontjává és alakjává válik. De gondoljunk az összes szent férfira és nőre is – híresekre és névtelenekre –, akik „megtörték” önmagukat, saját életüket, hogy „enni adjanak” testvéreiknek. Hány olyan anyuka és apuka van, akik a családi asztalon megszegett mindennapi kenyérrel együtt megtörték szívüket, hogy felneveljék gyermekeiket, és jól neveljék fel őket! Hány olyan keresztény van, akik felelős polgárként megtörték saját életüket, hogy védelmezzék mindenki méltóságát, különösen is a legszegényebbekét, azokét, akiket kirekesztettek, hátrányosan megkülönböztettek! Honnan merítenek erőt mindehhez? Épp az eucharisztiából: a feltámadt Úr szeretethatalmából, aki ma is megtöri a kenyeret értünk, és megismétli: „Tegyétek ezt az én emlékezetemre.”

Bárcsak az eucharisztikus körmenet gesztusa is, amelyet nemsokára végzünk, megfelelne Jézus eme parancsának! Legyen ez olyan gesztus, amely őrá emlékeztet, olyan gesztus, amely enni ad a mai embereknek; olyan gesztus, amely megtöri hitünket és életünket, Krisztusnak e város és az egész virág iránti szeretetének jeleként.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír