2011 márciusában a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés, majd szökőár pusztított Japánban, a földmozgás következtében pedig leolvadtak a fukusimai atomerőmű reaktorai – ez a hármas japán katasztrófa, melynek túlélőivel találkozott a Szentatya.

A pápával való találkozó elején három túlélő tett tanúságot. Tosito Kato, egy óvoda igazgatónője, akinek lakóhelyét a cunami elsöpörte, elmondta, hogy a katasztrófa ellenére sokkal többet kapott, mint amit elveszített, mert visszanyerte a reményt, megtapasztalva az emberek segítőkészségét.

Tokuun Tanaka, egy sintoista pap, akinek szentélye Fukusima térségében állt, az emberek és a természet összhangjáról szólt, arra figyelmeztetve, hogy meg kell hallgatni a föld hangját.

Matszuki Kamosita, egy 19 éves fiatalember arról számolt be, hogyan élte át a kitelepítést a reaktorok leolvadásakor, és mint „megfertőzött”, milyen iskolai zaklatásoknak volt kitéve társai részéről. Arra kérte Ferenc pápát, hogy csatlakozzon a túlélők imáihoz.

A Szentatya meghatottan ölelte át a fiatalembert, majd egy perc csöndet kért: „Hagyjuk, hogy első szavunk az imádság legyen a több mint tizennyolcezer emberért, akik életüket vesztették, a hozzátartozóikért és az eltűntekért. Az ima egyesítsen bennünket, és adjon bátorságot, hogy reménnyel tekintsünk a jövőbe.” A pápa látogatása fontos pillanatának nevezte ezt a találkozót, és megköszönte a tanúságtételeket, amelyek kifejezték sok ember fájdalmát, de egy jobb jövőbe vetett reményét is.

Ferenc pápa köszönetét fejezte ki az újjáépítésen dolgozóknak, akik a több mint ötvenezer kitelepített helyzetének könnyítésén fáradoznak. Különösen hálás azért, hogy a katasztrófák idején az egész világ megmozdult, hogy segítséget nyújtson imával, anyagi és pénzügyi segélyekkel. Erre továbbra is szükség van, mivel az érintett területeken szembe kell nézni a talaj és az erdők szennyezettségével, a sugárzás hosszú távú hatásaival. Nyolc évvel a hármas katasztrófa után Japán megmutatta, hogyan lehet egy nép egységes a szolidaritásban, a türelemben, kitartásban és teherbírásban.

A pápa kifejtette, hogy a többi olyan fontos problémát sem lehet külön-külön kezelni, mint a háborúk, a menekültek, az élelmezés, a gazdasági egyenlőtlenségek és a környezet kihívásai. Súlyos tévedés azt hinni, hogy ma a problémákkal szembe lehet nézni úgy, hogy elszigeteljük őket egymástól. Végső soron minden kapcsolatban van egymással. Azon túl, hogy bátor döntéseket kell hozni a természeti erőforrások, az energiaforrások használatára vonatkozóan, egy olyan kultúra kialakításán kell munkálkodni, amely képes a közöny ellen küzdeni. Tudatára kell ébrednünk, hogy mindnyájan egymáshoz tartozunk, a problémákat csak így lehet globálisan megoldani – hangsúlyozta a Szentatya.

A fukusimai nukleáris balesetre és következményeire visszatérve Ferenc pápa kiemelte, hogy a tudományos és orvosi problémákon túl óriási nagy munkát jelent a társadalom szövetének helyreállítása. Ez magában foglalja az atomenergia hosszú távú alkalmazása miatti aggodalmat is, ahogy ezt a japán főpásztorok helyesen kifejtették, és ezért kérték az atomerőművek felszámolását.

A pápa utalt Laudato si’ kezdetű enciklikájára, amelyben kifejtette, hogy korunk a technológiai fejlődést az emberi fejlődés mértékévé kívánja tenni. A haladás és a fejlődés e „technokratikus paradigmája” gyakran a dolgok olyan leszűkítéséhez vezet, ami társadalmunk minden területét érinti. Az idősek bölcsessége és tapasztalata a fiatalok lelkesedésével együtt segíthet egy olyan látásmód kialakításában, amely nagy tisztelettel tekint az élet ajándékára és a szolidaritásra testvéreinkkel az egyetlen, multietnikus és multikulturális emberi családban.

Közös otthonunk jövője érdekében nem hozhatunk önző döntéseket, nagy az elkövetkező nemzedékek iránti felelősségünk. Olyan új utat kell találnunk, amely minden ember és a természeti környezet tiszteletén alapul. „Mindnyájan együttműködhetünk Isten eszközeként a teremtés gondozásában, mindenki a maga kultúrája és tapasztalata szerint, saját kezdeményezéseivel és képességeivel”– idézett ismét a pápa Laudato si’ kezdetű enciklikájából, majd hozzáfűzte: „Legyen az együttérzés az az út, amely mindenkinek lehetővé teszi, hogy reményt, stabilitást és biztonságot találjon a jövő számára.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír