Április 1-jén a Szentatya a Szent Péter téren mutatta be az ünnepi szentmisét, melynek keretében az evangélium görögül és latinul is felhangzott. Ferenc pápa rögtönözve fogalmazott homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Miután meghallgattuk Isten szavát, ezt az evangéliumi részletet, három dolog jut eszembe, amelyet el szeretnék mondani nektek.

Az első: a híradás. Elhangzik egy hír: Az Úr feltámadt! A hír, melyet a keresztények a kezdeti időktől fogva szájról szájra adtak, köszöntéssé vált: Az Úr feltámadt! A nőket, akik azért mentek, hogy megkenjék az Úr testét, meglepetés várta. Meglepetés… Isten híradásai mindig meglepetések, mert a mi Istenünk a meglepetések Istene. Így van ez az üdvtörténet kezdete óta, Ábrahám atyánk óta. Isten meglep: „Menj, menj, hagyd el földedet, indulj!” Egyik meglepetés követi a másikat. Mindig. Isten nem tud hírt adni magáról anélkül, hogy meg ne lepne bennünket. A meglepetés az, ami szíven talál téged, ami ott érint meg, ahol nem is várnád. A fiatalok nyelvét használva azt mondhatnánk: a meglepetés övön aluli ütés; nem vagy felkészülve rá. De Isten jön, és szíven üt. Az első dolog tehát: a meglepetésként elhangzó híradás.

A második: a sietség. A nők szaladnak, sietnek, hogy elmondják: „Ezt tapasztaltuk…” Isten meglepetései útnak indítanak, azonnal, várakozás nélkül. Ezért ők szaladnak, hogy lássanak. Péter és János is fut. A pásztorok is, karácsony éjszakáján, futnak: „Menjünk Betlehembe, hogy lássuk, amit az angyalok mondtak!” A szamariai asszony is fut, hogy elmondja a falubelieknek: „Ez az újdonság: találkoztam egy férfival, aki elmondta mindazt, amit tettem.” Az emberek pedig már ismerték, amit ez a nő tett. És azok az emberek futnak, otthagynak mindent, amit csináltak, a háziasszony is otthagyja főni a krumplit a lábasban – visszatérve majd leégve találja –, de most muszáj menni, futni, látni a meglepetést, hallani a hírt. Ez ma is megtörténik. Lakónegyedeinkben, falvainkban, amikor valami szokatlan történik, az emberek összesereglenek, hogy lássák. Odasietnek. András nem vesztegette idejét, sietve ment Péterhez, hogy elmondja neki: „Megtaláltuk a Messiást!” A meglepetések, a jó hírek mindig így születnek: sietve. Az evangéliumban van valaki, aki még időt kér magának; nem akar kockáztatni. De az Úr jó, szeretettel várja: Tamásról van szó. „Akkor fogok hinni, ha látom a sebeket”, mondja. Az Úrnak van türelme azokhoz is, akik nem sietnek.

Elsőként szó volt a meglepetésként ható híradásról, aztán a sietve adott válaszról, a harmadik dolog pedig, amit mondani szeretnék nektek, egy kérdés: „És én? Nyitott a szívem Isten meglepetései előtt? Kész vagyok, sietve elindulni, vagy mindig azt hajtogatom: „Ej, ráérünk arra még”? Mit mond nekem a meglepetés? János és Péter futva mentek a sírhoz. Jánosról az evangélium azt mondja: „Hitt.” Péter is „hitt”, de a maga módján, azzal a hittel, amelybe belekeveredik a lelkiismeret-furdalás amiatt, hogy megtagadta az Urat.

Ezt a három dolgot akartam tehát elmondani: meglepetésként ható híradás, futás, sietés, és végül a kérdés: „És én ma, 2018 húsvétján, mit teszek?” Te mit teszel?

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Magyar Kurír