Boldog Salkaházi Sára emléknapja

Salkaházi Sára szociális testvér azok közé tartozik, akikről Jézus azt mondja: "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért!" Személyében Magyarországon először emelt az Egyház a boldogok sorába egy egyszerű, középosztályból származó nőt, aki nem volt királylány, sem nemes. Salkaházi Sára valóban testvérünk, kortársunk és sorstársunk, aki arra hív bennünket, hogy győzzük le a korszellemet, hiszen élni csak másokért érdemes. Testvérünk, aki ember tudott maradni az embertelenségben, mert szenvedélyes szeretettel fordult Isten és az ember felé. Testvérünk, aki ember tudott maradni az embertelenségben, mert ki tudta mondani Istennek és embernek: az életemet adom érted! Testvérünk, Salkaházi Sára, vértanú és nem pusztán a sors áldozata, mert szeretetből, tudatosan vállalta másokért és másokkal az előre látható halált. Vértanúsága elkötelezett életének beteljesedése – olvasható a www.salkahazisara.com oldalon.

1899. május 11-én született Kassán, itt végezte iskoláit. Tanítónői diplomát szerzett, egy évig dolgozott pedagógusként. Mikor az első világháború után Kassa az újonnan létrejött Csehszlovákiához került, és a csehszlovák kormány hűségesküt követelt a tanároktól, Sára ezt megtagadta, és el kellett hagynia a pályát. Ezt követően újságírói, írói pályára készült. Tanítói állása elvesztését követően könyvkötészetet tanult, húga kalapüzletében is dolgozott, felvidéki magyar lapokba írt, novellákat, tárcákat, életképeket közölt. Többnyire a kisebbségbe került magyarokról, a szegény munkásokról és nyomorban élő munkanélküliekről írt, nagy átérzéssel.

1927-ben ismerkedett meg a Schlachta Margit alapította Szociális Testvérek Társasága rend kassai tagjaival, és ez új irányt szabott az életének. Szociális tanfolyamokat végzett a rendnél. 1929-ben elfogadták jelentkezését a novíciának. A szegvári rendházhoz csatlakozhatott, de az 1930 pünkösdjén tett első fogadalmát megelőzően néhány hónapot még Kassán töltött, ahol a helyi karitászt szervezte. Két évvel később már Komáromban végzett hasonló munkát. A karitász vezetésén kívül heti huszonhat órában tanított; gyermekkonyhát, kegytárgyüzletet, szegényházat felügyelt és a  Katholikus nő című folyóiratot szerkesztette. 1934-ben Kassára helyezték vissza. 1937-ben jelentkezett missziós munkára a Brazíliában élő magyar bencések mellé. 1937-ben végleg Budapestre költözött. A missziós utat azonban a második világháború körüli politikai események meghiúsították.

Életét teljesen Istennek szentelte. 1940 pünkösdjén tett örökfogadalmat, Alleluja! Ecce ego, mitte me! - Alleluja! Itt vagyok, engem küldj! jelmondattal. Krisztus iránti szenvedélyes szeretete fejeződött ki nagylelkű apostoli buzgóságában; sokirányú szociális, mozgalmi és írói tevékenységet folytatott: részt vett az üldözöttek mentésében a II. világháború idején. 1943-ban felajánlotta életét a Szociális Testvérek Társaságáért, különösen a gyengékért, betegekért, azon esetre, ha bekövetkezne az egyházüldözés, közössége és a testvérek üldözése.

1944. december 27-én elhurcolták és menekítettjeivel együtt a Dunába lőtték.

Boldoggáavatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Salkaházi Sára boldoggáavatási dekrétumát, amelyet XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írt alá, Erdő Péter bíboros prímás érsek 2006. szeptember 17-én Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren ünnepi szentmise keretében hírdette ki.

Magyar Kurír