Egy-szeretet, egy-láng az egész Kis Teréz. Mint a lángoló pipacs a mezőn. Mindig ég, színe mindig égő piros. Nem lehet, hogy ma lángol, holnap nem; ma szürke, holnap halovány, s csak aztán piros! Mindig piros! Nem a hangulatok szerint szeret. Akkor is szeret, amikor nincs hozzá hangulata, s talán akkor még jobban szeret. Mert akar szeretni! S ha még oly rossz kedve volna is, s ködös a lelke – elfogadja azt is szeretetből. Szárazság gyötri? Majd megveszi a hideg a lelkét? Annál jobb! Még inkább megmutathatja hűségét.
Az ő szerelme nem gyertyaláng, amelyet egy kis huzat kiolt. Nem a szentjánosbogárka fénye, amely meg-megvillan, aztán eltűnik. Nem is pásztortűz, amely csak éjszaka ég, nappal nincs. Az ő szeretete a tiszta szív lángja, amely mindig ég, soha ki nem alszik. Mindig van fénye és melege.
Ez a szeretet – ez az ő élete. Addig él, amíg szeret. Sőt a halála is szeretet, mert abba hal bele – a szeretetbe!
Lelke túlárad a szeretettől, azért minden egyes tette magán viseli annak bélyegét.
Mindent szeretetből!
Csak a szeretetnek van értéke, csak az számít. Arany az, csengő arany: az egyetlen belépti díj a mennyországba. Más jegy nincs oda. A mulandót is örökkévalóvá teszi.
Ha fölemelsz egy szalmaszálat – szeretetből, nagyobb dolgot cselekedtél, mintha kórházat építenél vagyonodból, de – hiúságból.

Válasz

Kis Teréz így imádkozott: “Azt akarom, hogy egyedül Jézus uralkodjék tehetségeimen, hogy ne végezzek, ne végezhessek emberei cselekedeteket, hanem tisztán istenieket, amelyeknek indítója, mozgató szelleme a Szentlélek, a Szeretet Lelke.”
Nos, ki értette meg jobban Szent Pált, az Evangéliumot, Jézust?! Ez a kis egyszerű kármelita apáca-e, vagy “az okosak és bölcsek, akik elől elrejtetted mindezeket, Mennyei Atya, Égnek Földnek Ura!”…
Ó, ő nem bánta meg, hogy csak ezt az egyetlen tudományt tanulta egész életén keresztül: a keresztre feszített Krisztus szeretetének tudományát, mint Szent Pál, Szent Bernát és mind valamennyien a szentek, hogy fölajánlotta magát Jézus irgalmas szeretetének égő áldozatául, hogy kiszolgáltatta magát teljesen, minden fönntartás nélkül a szeretetnek!
“Ó, azóta át- meg áthatott, át- meg áttüzesített ez a szeretet; ó, azóta a szeretet az én életem, amely percről percre megújít s irgalmában megtisztít a bűnnek még a leghalványabb árnyékától is. Nem, én nem félek a tisztítótűztől; tudom, hogy még csak azt sem érdemlem meg, hogy a szentekkel az engesztelés helyére kerüljek, de azt is tudom, hogy a szeretet tüze jobban megtisztít a salaktól és jobban átistenít, mint a szenvedésé!”
Ó, mily édes, mily gyönyörűséges a szeretetnek ez az útja! Íme, hová vitte, hová emelte, hová röpítette ezt az egyszerű kis lelket a határtalan bizalom! – Az örök Szeretet Szívének lángtengerébe!…
Volna-e kedvünk nekünk is ezt az utat járni? – Kedvünk?!… De hiszen Isten akaratáról van szó! Isten küldte Terézt, hogy megtanítson – szeretni úgy, ahogy ő szeretett.
Kedvünk?!… Nem! Kemény elhatározásunk: úgy akarjuk szeretni Istent, ahogy ő szerette. Lelkiismeretünk már rég megmozdult, bizalmunk föltámadt és kiteljesedett, fölgyújtotta bennünk a szeretet tüzét, hogy az soha többé le ne lohadjon, soha többé ki ne aludjék! – Csoda lesz? Igen! – A bizalom csodákat művel!

Válasz

Nyolcadik nap

A türelmes Kis Teréz

Kis Teréz is ember volt. Ő is ismert olya­nokat, akiket valami megmagyarázhatatlan okból nem tudott elviselni. A rózsafüzért zör­gető nővért soha el nem hagyta, pedig ret­tentően bántotta a zörej finom fülét. A mo­sókonyhába ment, hogy a nővér minél több vizet fröccsentsen rá mosás alatt, pedig ilyen­kor minden erejét össze kellett szednie, hogy ki ne fakadjon. A számára nehéz természe­tűvel folyton együtt volt; igyekezett mindig rámosolyogni, még ha könnyeibe került is.

k i s c s e n d

Hol az én türelmem a tiedhez képest, Kis Teréz? Én, ha az utcán látom, amint szembe­jön velem az, akit „ki nem állhatok", sarkon fordulok és másfelé megyek. Ideges, izgatott állapotban képtelen vagyok arra, hogy egy bántó szót is elfojtsak. 0, taníts meg, Kis Teréz, a következetes, mindig újból törekvő türelemre!

Válasz

Hetedik nap

Kis Teréz, az apostol

Hát ő ez is volt? Hogyan? Imádságos éle­tével. Tudta, hogy Mesterünk becéz minket, és még a lelkek megmentését is reánk bízza. Azért szerette mondogatni, hogy még az Úr Jézus iránti szeretetből fölemelt gombostű is előmozdíthatja a lelkek megtérését. A csen­des, senki által nem ismert imádságos percek hány szenvedő, botorkáló lelket terelhetnek az Evangélium fényébe!…

k i s c s e n d

Szoktunk-e erre gondolni? Gondolunk-e a lelkek üdvösségére? Eszünkbe jut-e Meste­rünk szava: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; aki titeket elutasít, engem utasít el". Imádkozunk-e Szentséges Atyánkért? Kérjük Kis Terézt, segítsen minket lelkileg eleven, tüzes, tenni kész életre!

Válasz

Hatodik nap

Hőiesség

Hát ő hős volt?… Sokan elmosolyodnak bizonyára. De nem hős-e, aki ezzel a hiva­tással vállalja a mindennapok mindig ugyan­az, mindig újra jelentkező töviseit? Aki azzal a boldog tudattal szenved, hogy ő kis vértanú, kis hitvalló lehessen itt a földön? Mert csak itt a földön szenvedhetünk, azért öröm neki a szenvedés zivataraiban elhullatott könny. Mily öröm volt Teréz szemében, hogy félre­értették, nem szerették! Ezek, ahelyett, hogy szárnyát szegték volna, szárnyat adtak neki, és édes örömmel csókolgatta ezeket a Jézus­tól küldött töviseket.

k i s c s e n d

Ha mi nem is tudunk örülni a szenvedésnek, de legalább csendben hagyjuk, hadd vi­harozzanak el fölöttünk! Mily édes lesz a vihar után a megnyugtató csend: „Engem a szen­vedés szélvihara nem tépett ki Jézusba gyöke­rezett életemből, csak fonnyadt, értéktelen leveleimet szaggatta le…

Válasz

Ötödik nap

Az imádkozó Kis Teréz

Sohasem volt imakönyve, mert tele volt a lelke. Csak úgy szaladtak a percek: a hála­adás, a kérés, a dicsőítés megszentelt percei. Az engesztelés mások bűnéért. Nem volt örö­kös üzletember, hanem imaéhes, felüdülő imádkozó, akinek az Istenben elmerülő élet többet ért, mint a falat kenyér. Ám akinek nemcsak az ima percei, hanem egész élete egyetlen imádás volt!

k i s c s e n d

Ha örül a lelkünk, mondjuk el Mesterünknek! Ha fáj a szívünk, adjunk neki hálát a szenvedésért! Akármit teszünk is, helyezzük mindenünket jóságos Atyánk tenyerébe! Ez az igazi imádság, ez az igazi Kis Teréz-i élet!

Válasz

Negyedik nap

A lelki gyermekség

Kis Teréz boldog volt, ha a Gyermek Jézus játszólabdája lehetett. Miért? Mert egyszerű volt; nem gondolta, hogy „ő is valaki"! Kis Teréz Isten ölébe kéredzkedett föl. Jézusra hagyatkozott. Miért? Mert bizalommal telt el mennyei, jóságos Atyja iránt. Kis Teréz nem zúgolódott sohasem, sőt mosolyogva tudta mondani: „Legyen meg a Te akaratod!" Mi­ért? Mert alázatos volt. Kis Teréz nem esett kétségbe, ha nehézségek elé állította a min­dennapi élet, mert tudta: mennyei Atyja át­emeli őt a szakadékok fölött. Miért? Mert gyermek volt!

k i s c s e n d

Mi féltékenyen őrizzük tekintélyünket. Nem hisszük, hogy Isten mindenben segít rajtunk. S ha kérésünk mégsem teljesül, ha­junkat tépjük, és abbahagyjuk könyörgéseinket, mert „elviselhetetlen az élet". Meg kell értenünk: „két úrnak senki sem szolgálhat". Nem lehetünk „szentek" ilyen lelki dagana­tokkal. Teréz példájára odaadó gyermeki lel­külettel kell élnünk!

Válasz

Harmadik nap

A kis dolgok nagy művészete

Kis Teréz boldogan mondhatta el: „Há­roméves korom óta semmit sem tagadtam meg a jó Istentől". Nagyot tett-e Szent Teréz? Látszólag nem. Gyermekkorában nem mu­tatta édesatyja előtt, hogy fázik, s nem dör­zsölte össze a hidegben kezét. Később meg észrevétlen akart maradni a jó Isten előtt: nem akarta tudtára adni még az ő baját is. Soha egyetlen legkisebb alkalmat el nem mu­lasztott, hogy Jézusnak örömet szerezzen va­lamiképpen.

k i s c s e n d

Nekünk néha egy szent felbuzdulásban minden könnyű. Úgy érezzük, szentek va­gyunk. De az első szélmozdulásra minden kitartó jószándékunk összeomlik. Hol va­gyunk mi Kis Teréz soha össze nem roppanó fegyelmezettségétől?… Legyünk mi is az ész­re nem vehető dolgok művészei!

Válasz

Második nap

Áldozatos élet

Kis Teréz jól tudta: áldozatos élet nélkül lehetetlen lelkeket menteni. Az ő hivatása pedig az volt: hogyan tudjon lélekmentő lel­keket, papi és szerzetesi hivatásokat kies­dekelni az Úrtól. Ezért lépett be a Karmelbe, ezért viselte el gyermeki lélekkel az összes, kínzó szenvedést. Mert tudta: az áldozat an­nak a rózsának a tövise, amelynek illatát csak az Úr érzi, de Ő aztán igazán megérzi!

k i s c s e n d

Egy-egy észrevétlen áldozat, egy-egy, csak Jézus által ismert lemondás sokszor hallatlan értéket jelent a lelkek mentésében, papi hi­vatások kegyelmének kieszközlésében. Gon­doltunk-e már erre sötét perceink idején?

Válasz

Első nap

A mosoly szentje

Teréz akkor is mosolygott, ha a legfájóbban szenvedett. Soha egyetlen panaszszót sem lehetett tőle hallani. Sőt, még az Úr Jézusnak sem akart panaszkodni, mert tudta, hogy úgyis sokan bántják Őt. Elég neki az a sok szenvedés. Kis Teréz csak örömet akart szerezni szeretett Mesterének.

k i s c s e n d

És mi? Tudunk-e igazán, gondolkodás nél­kül, könnyeinken át is mosolyogni?… De sok a siránkozás, de sok a panasz a mai életben! Ezt az erős, mosolygó lelkületet igyekezzünk gyakorolni!

Válasz