Katolikusok élő közössége

GALILEAI FÉRFIAK


Galileai férfiak,
mért néztek az égre?
Mért, hogy forró könny fakad
férfiak szemébe? –
Jézus Krisztus visszajön,
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
mért, hogy tétlen álltok?
Vár a Kelet és Nyugat,
Krisztus bízta rátok.
Hirdessétek mindenütt:
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
milyen jelre vártok?
Várjatok még tíz napig,
Lelkét küldi rátok.
Nem hagy árván, nem hagy el:
Jézus Krisztus él!

Galileai férfiak,
ha majd jön az óra,
élőket és holtakat
hív majd számadóra:
a nagy Bíró visszajön,
Jézus Krisztus él.

Sík Sándor

Válasz

FÖLMENT A DICSŐSÉGBE


Szent egek, minden boldogok hajléki,
A nagy Király jön, nyíljatok meg néki!
Nagy oszlopi a levegőégnek,
Engedjetek utat a Felségnek!
Aki kezdetben titeket teremtett,
Aki azt mondá: légyen ég és föld, s lett;
Aki Igéje a nagy Istennek,
Aki által lettenek mindenek:

Ő a békesség örök tanácsában,
Mint aki legfelsőbb a váltság titkában,
Emberré lett a teljes időben,
A bűn terhét szenvedte testében.
Meghalt, áldozván halálos kínjával,
De fel is támadt maga hatalmával:
Ím győzedelmes bajnok módjára
Felmegy és ül szent Atyja jobbjára.

Mennybe menése az ember Fiának
Záloga lelkünk mennyei jussának,
Melyet szerzett, mint kezes, vérével
És közöl minden igaz hívével.
Ő emberré, mi atyánkfiává lett,
Atyjának minket örökösivé tett;
Maga előttünk mennybe felméne,
Nekünk is helyet hogy készítene.

Ó, kegyes Jézus! Idvességünk ára,
Vállalt kezes, ki szent Atyád jobbjára
Magasztaltattál, Te, ki örök, nagy,
Atyáddal egy és örök Isten vagy:
Arra szereztél utat érdemeddel,
Isten Atyánktól nyert örökségeddel,
Hogy dicsőséged lakóhelyébe
Mégy könyörülő főpap képébe‘.

Áldunk, s imádunk mindörökké Téged
És dicsőítjük örök istenséged;
Jó vagy, Uram, Te, s igen irgalmas,
Pap és Király vagy, kegyes, hatalmas.
A Te érdemed a mi nyereségünk,
Mennybe menésed élő reménységünk,
Hogy minket is, mint örökségedben,
Részeltetsz megnyert dicsőségedben.

Adjad, Úr Jézus, hogy még e világban
Sátorozván is, ama mennyországban
Részt vehessünk, s mint tulajdonunkkal,
Szentül éljünk mennyei jussunkkal,
És hogy e földet jó cselekedettel,
Hálaadással, buzgó tisztelettel,
Mint lakos társai a szenteknek,
Pitvarivá tegyük az egeknek.

Palóczi Horváth Ádám

Válasz

MEGLÁTJUK AZ ÚR JÉZUST

Vértanú István Szentlélekkel telve
szemeit az ég felé függesztette
s Istennek jobbján a fényes mennyekbe’
Urunkat látta!

Idézzük vissza a régi időket!
Mint búcsúztatta a hű követőket,
Jeruzsálemből mint vezette őket
Betániáig.

Kísérjük most el, nézzük, amint mennek,
hogy hová, merre, semmit nem kérdeznek.
Fülükbe cseng még: – küldelek követnek,
lesztek tanúim!

Betániánál amint megáldotta,
két áldó karját föléjük tartotta,
szemük láttára tőlük távolodva
beitták felhők.

Dicsőségében ezután meglátták,
ígért Szentlelkét együttesen várták,
Jeruzsálemet boldog hírrel járták:
– Felment a mennybe!

…Mi is, ha Szentlélekkel vagyunk telve
szemeinket az ég felé függesztve
Atyjának jobbján a dicső mennyekbe’
Urunkat látjuk!

Kárász Izabella

Válasz

Köszönjük !!!!

Előzmény

Válasz

Erzsikém ! A vers nagyon csodálatos! Most olvastam másodszor! Köszönjük szépen, a Jó Isten áldjon meg Téged.

Előzmény

Válasz

ÚTJELZŐ TÁBLA

Vigyáz a falvak szélén, s ott áll
a szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állva,
s irányt mutat a tábla.

Lábára indák tekergőznek,
barmok hozzá dörgölőznek,
vállára galamb, varjú száll,
az útról ráfröccsen a sár,
nap fakítja és veri zápor,
megrepedez a tél fagyától,
kölykök vágnak belé sebet,
beszennyezik kósza ebek
de jó- s balsorsban egyaránt
áll és mutatja az irányt!

Mellette bölcsek és bolondok
cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,
nász menetek és temetések.
Ő áll és tűr, nem válogat.
Mindenkinek utat mutat!

– Útjelző tábla lettem én is
Ott, hol az út Isten felé visz,
Embersorok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
KRISZTUS FELÉ! Nap szúr, ver zápor,
didergek a közöny fagyától,
bűn-indák reám tekerőznek,
rút vágyak hozzám dörgölőznek,
vállamra kétség varjú száll
s fülembe azt kiáltja: kár!

Az élet sara rámfrecseg,
megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt
állok s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak
s fáradt, tékozló fiaknak.

Mellemről Isten lángírása
beragyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: Emberek!
mindnyájan erre menjetek!
A Krisztus jár előttetek –
Nála lesz békességetek
csak a nyomába lépjetek,
szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,
s szeressetek… szeressetek!

Bódás János

Válasz

MENNYEI JELENÉSEK KÖNYVE


Csodálatos könyv! Nem egyéb ez,
mint a nagy Isten levele,
Mit intéz minden gyermekéhez
És ébrenlétre int vele,
,,Írd!’’ – a parancs így hangzott régen,
– És írja János, amit lát –
,,Olvasd!’’ – szól most a hang ekképpen,
S halld meg benne Isten szavát!

,,Eljő az Úr!’’ – hangzik a könyvben
A lelket keltő híradás.
Ne menj tovább közönnyel, könnyel,
Figyelj a szóra, hallj és láss!
,,Eljő az Úr’’ – kiált a szó rád,
Eljő, talán ma, úgy lehet,
s mert nem tudod a napot és az órát,
Siess menteni lelkedet!

Ismeretlen szerző

Válasz

DOLGOZAT HÁLAADÁSBÓL - I rész

Szívembe szorongás,hátamon táska,
Kicsinyke elsősként megyek iskolába.
A reggeli csendben koppannak a léptek,
Ha nem is vallom be, de egy kicsitt félek.
Hogyne lennék ilyenkor izgatott,
Ma kell megírnom egy furcsa dolgozatot.
Hogy mi lesz a téma, azt magam sem tudom,
Azért van szívemben e furcsa izgalom.

Amióta járok eme iskolába,
Csak jót tettek velem mindig, egyre másra.
Nem mondhatnám azt, hogy nehéz a tanulás,
Tantárgy is csak egy van , neve Hálaadás.
Itt is az iskola Belépek a csendbe,
Napfényes , ragyogó, tiszta tanterembe.
Aztán jön a Mester ,szelíd drága arccal,
Kiosztja a tételt egy kedves mosollyal.
Az írása nyomán hófehér a tábla.
A tétel Mi késztetett téged hélaadásra?
Ujjongok magamban , ez cseppet sem nehéz ...
S vidáman , örömmel,szemem szemébe néz.
Aztán magamra hagy, s én írok szorgosan.
Az idő az kevés, írnivalóm az sok van.


Megköszönök mindent, amit nekem adott
Sötét éjjel után felvirradó napot,
Kristályvizű forrást, madárdalos erdőt,
Dús termő földeket, földre hulló esőt.
Ragyogó alkonypírt, a nyugati égen,
És csillagok fényét,bús,szomorú éjben.

A tavaszt a napfényt, az áldott meleget.
gyümölcsöt a fán ,és hófehér kenyeret.
.A fehér kenyérért dolgozó kezeket,
Kik Istennél értem annyit esedeznek.
Az értem dobogó szülői szíveket.
Az életem, az észt,az egészségemet,
Ruhát mibe járok, s a nyíló virágot,
Mikkel Isten szebbé tette a világot.

Megköszönom Neki a kifolyt drága vért,
Mely szennyes ruhámból teremt újat, fehért.
A gogotán értem vérző , mély , öt sebet,
A mennyből áradó csodás szeretetet.
Írom , egyre írom, s végére nemjutok,
A Mester elveszi már a dolgozatot.
Megelégedetten indulok is haza,
Fel voltam készülve jól a dolgozatra.
Ám de jön az óra ,amikor a Mester
Kiosztja füzetünk a ráírt jegyekkel.

Nagy reménnyel , gyórsan ,móhon lapozgatom,
Ámde most az egyszer csalódtam én nagyon.
A jegy nagyon gyenge, annyi ..ELÉGTELEN,
És tele pirossal az egész füzetem./Túrmezei Erzsébet/

Válasz

AZ ISTEN-EMBER ÉS AZ EMBER


Három napja még hitte a tömeg,
hogy emberre kiált ,,Feszítsd meg!’’-et,
és hogy jól döntött, nem lehet vitás:
vesszen el Jézus, éljen Barabás!
Sikátorokon hordozta keresztjét
és mikor a keresztre rászegezték,
nem siratta az ítélő tömeg.
Hiszen bűnös, ezt érdemelte meg!
Ezért tűr mindent, tudva, ő hibás,
nem a nép, nem Pilátus, Kajafás.
Bűnös embernek meg kell halnia!
Ember-fiát siratja Mária.
Az ember-Jézus hunyja már szemét…
Rendül a föld és leszáll a sötét.
Pogány katona elámulva szólt:
bizony ez ember Isten Fia volt!
S míg félve néztek a halott testre,
Pilátust egy férfi felkereste,
kérte, adja ki a holtnak testét,
hogy kertjében csendben eltemessék.

Múlt az idő. Új hét hajnala volt.
Odasietnek, hol feküdt a holt
azok, kiknek nagyon fájt halála.
Az érkezőket üres sír várja.
Mennek, futnak, a nagy hírt szétviszik,
s kiáltják: él, él Jézusunk megint,
a feltámadás és élet Ura!
Nem pusztíthatja el ember soha!

A hír terjed és sosem ér véget:
a haláltól nem kell többé félned,
helyettünk halt meg ott a kereszten,
hogy nekünk új életet szerezzen!
Isten Őérte mindent megbocsát,
s már elérhetjük az örök hazát!

Hézser Zoltán

Válasz

JÖN A TAVASZ!


Közeledünk már a Naphoz,
Tavasz lesz az eredménye,
Felenged a fagyos földünk,
Itt az élet ébredése.
Hó, zúz, jégcsap, mint eltűnnek,
Zöld pázsitos lesz a rétünk,
Csupa virág utca, kiskert,
Madár dalol, merre lépünk.

Zord tél dúl a szívekben is,
Csonttá fagyott oly sok élet,
Elfordult az örök Naptól,
Annyi ember – annyi lélek!
Ó, ha egyszer tavasz lenne,
Besütne az Isten napja,
Hideg szívek tele múlna,
A szivárvány felragyogna.

Közeledik a tavasz is,
A nap fényes lángot lövell,
forduljunk mind reménykedve
Istenhez, a Naphoz közel.
Olvadjon fel fagyos szívünk,
Melengesse a szeretet,
A virágos, szép tavaszban,
Kezdjünk vidám, új életet!

Boros Gergely

Válasz